EURO 2012 – Sok vodka és romlott narancs

Egy gólnál többet csak az orosz válogatott tudott szerezni a Lengyelországban és Ukrajnában zajló labdarúgó-Európa-bajnokság első két játéknapján, viszont két kiállítás is volt a nyitómecscsen, maradt már ki 11-es, Dánia megverte a világbajnoki ezüstérmest, és a játékvezetői hibák sem maradtak el.

Boros Miklós

2012. június 11., 08:092012. június 11., 08:09

Kevés helyzet, de sok
izgalom a nyitómeccsen

A nyitómeccsen a házigazda lengyelek a Lewandowski fejes góljával gyorsan megszerzett vezetés után leálltak a tétova görögökkel szemben, főleg, miután Papasztathopulosz alig 9 perc alatt két sárgát is beszedett Carballo játékvezetőtől. A spanyol bíró egyébként a 25 lengyel szabálytalanságra egy lapot (igaz, pirosat), a 14 görögre pedig 4 sárgát adott.

A görögök – a hazaiak passzivitása mellett – Szalpingidisz beállításának köszönhetően támadtak fel: a cserecsatár előbb kiegyenlített, majd büntetőt harcolt ki, Karagunisz lövését azonban hárította a kiállított Szczesny helyére beálló Tyton. „Úgy éltem meg, mint egy álmot, éreztem, hogy itt az esélyem a csapat megsegítésére” – mondta a meccs után a PSV Eindhoven 25 éves kapusa.

Franciszek Smuda, a lengyelek edzője szerint egy pont is ér valamit: „Az első meccs rendszerint döntetlen egy világversenyen, semmi sincs veszve számunkra. Követtünk el hibákat, főleg a görög gólnál, de bízom a csapatomban, hogy megnyeri a következő két meccset.” Jorgosz Karagunisz, a büntetőt hibázó hellén csapatkapitány szerint csak a 2. félidőben mutatták meg igazi tudásukat. „Nagy győzelmet szalasztottunk el, jórészt az én hibámból. Járt volna egy másik 11-es is nekünk, Toroszidisz elmondta, hogy a lengyel védő kezezett, de sajnos a bíró nem látta” – nyilatkozta a veterán középpályás.

Félelmetes orosz rajt

Az A csoport másik meccsén az orosz válogatott pazar kontrajátékkal verte a cseheket, a különbség nagyobb is lehetett volna, amennyiben Alekszandr Kerzsakov nem hagy ki egymaga hét helyzetet. A végjátékra a helyére beálló Roman Pavljucsenko viszont klasszis teljesítményt nyújtott: a Tottenham támadójának 9 perc után már volt egy gólpassza és egy találata, utóbbi az Eb addigi legszebbje – egyéni akció végén lőtte ki a jobb felső sarkot. Az orosz kezdőcsapatban hét Zenit-játékos is szerepelt, és az összeszokottság meg is látszott a játékon, bár a befejezésnél elsősorban a CSZKA Moszkva ifjú oszét titánja, Alan Dzagojev tűnt ki.

Dick Advocaat, az oroszok holland mestere elégedett volt az eredménnyel, a játékban azonban látott hibákat is: „Ez egy jó eredmény, lőttünk négy gólt, és még voltak más helyzeteink is. De az első negyedórában, illetve 2-1 után nem igazán voltunk játékban.” Advocaat szerint egy meccs után nem lehet csapatát esélyesnek kikiáltani, hiszen csak egy fontos győzelmet arattak, ám a kupát csak három hét múlva adják át. Michal Bílek, a csehek edzője viszont nagyon csalódott volt: „Hiába kezdtünk jól, ahogy elvesztettük a labdát, büntettek az oroszok. Nagyon erős csapatot alkotnak, egyérintős kombinációik rengeteg gondot okoztak nekünk. Morálisan kell most felráznom a csapatot.”

Halálcsoport: súlyos sebet
ejtettek a hollandokon

Az első meglepetés a B csoportban született meg, Dánia legyőzte az összes helyzetét kihagyó Hollandiát. A vb-ezüstérmes narancsmezesek támadói sok helyzetet dolgoztak ki, de irtó pontatlanul lőttek: a 27 kísérletből csak 6 ment kapura, míg a dánoknál mind az öt. Az egyetlen gólt a Heitingát kicselező Krohn-Dehli lőtte Stekelenburg lábai között a hálóba, a túloldalon Robben csak kapufáig jutott. A hollandok kétszer is 11-est reklamáltak, de Skomina szlovén bíró egyik kezesénél sem látott okot a büntetőre.

Morten Olsen dán szövetségi kapitány szerint csapata helyes felfogásban játszott és megérdemelten nyert: „Jól ismerem a hollandokat, nagyon tudják uralni a mérkőzést, és ha félsz tőlük, akkor nagyon jól játszanak.” Bert van Marwijk, a hollandok szakvezetője viszont a lefújás után sem értette, hogyan maradt alul csapata. „Hihetetlenül sok helyzetet dolgoztunk ki az ilyen nagy tornákon megszokotthoz képest. A támadójátékunk kiváló volt, ennél többet nem tehettünk, de leglényegesebb elem, a gól hiányzott” – vélte a holland tréner.

Gomez feje döntött

Egy gól esett a hétvége első igazi rangadójának számító meccsén is, ezt Mario Gomez fejelte a portugálok hálójába, mikor már-már lecserélését tervezte Joachim Löw német szövetségi kapitány. A két óvatos csapat összecsapásán a németeknél volt többet a labda, a gól után viszont beszorították őket a portugálok, akik azonban hiába rúghatták szögletek sorozatát. „Itt nincsenek olyan csapatok, amely ellen formába lehet jönni, mindenki nagyon erős, ezért volt fontos a jó rajt és a három pont” – értékelt Löw, aki elsősorban védői teljesítményét tartotta nagyra.

A német trénert meglepte a hollandok veresége, főleg a rengeteg kimaradt helyzet: „Ellenünk győzelmi kényszer alatt lépnek majd pályára, ezért a szokottnál is drámaibb meccsre számítok szerdán.” A portugálok edzője, Paulo Bento szerint nem a jobb csapat nyert, hanem a szerencsésebb. „A rengeteg balszerencsén már nem tudunk változtatni. Hiába volt több helyzetünk, nem volt elég. Célunk továbbra is a nyolc közé jutás” – jelentette ki Bento.

Eredmények, A csoport, 1. forduló, péntek:

Lengyelország–Görögország 1-1. Varsó, Nemzeti Stadion, 56 070 néző. Vezette: Carlos Velasco Carballo (spanyol). Lengyelország: Szczesny – Piszczek, Wasilewski, Perquis, Bönisch – Murawski, Polanski – Blaszczykowski, Obraniak, Rybus (Tyton, 70.) – Lewandowski. Görögország: Halkiasz – Toroszidisz, Papasztathopulosz, A. Papadopulosz (K. Papadopulosz, 37.), Holebasz – Maniatisz, Kacuranisz, Karagunisz – Ninisz (Szalpingidisz, 46.), Gekasz (Fortunisz, 68.), Szamarasz. Gólszerzők: Lewandowski (17.), illetve Szalpingidisz (51.). Sárga lap: Papasztathopulosz (35., 44.), Holebasz (45+2.), Karagunisz (54.). Kiállítva: Papasztathopulosz (44.), Szczesny (69.).

Oroszország–Csehország 4-1. Wroclaw, Városi Stadion, 40 803 néző. Vezette: Howard Webb (angol). Oroszország: Malafejev – Anyjukov, Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov – Sirokov, Gyeniszov, Zirjanov – Dzagojev (Kokorin, 84.), Kerzsakov (Pavljucsenko, 73.), Arsavin. Csehország: Cech – Gebre Selassie, Hubník, Sivok, Kadlec – Plasil, Jirácek (Petrzela, 76.) – Pilar, Rosicky, Rezek (Hübschman, 46.) – Baros (Lafata, 85.). Gólszerzők: Dzagojev (15., 79.), Sirokov (24.), Pavljucsenko (82.), illetve Pilár (52.).

Eredmények, B csoport, 1. forduló, szombat:

Dánia–Hollandia 1-0. Lviv Aréna, 35 923 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén). Dánia: Andersen – Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen – Kvist, Zimling – Rommedahl (Mikkelsen, 84.), Eriksen (Schöne, 74.), Krohn-Dehli – Bendtner. Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel (Kuyt, 85.), Heitinga, Vlaar, Willems – Van Bommel, N. de Jong (Van der Vaart, 71.) – Robben, Sneijder, Afellay (Huntelaar, 71.) – Van Persie. Gólszerző: Krohn-Dehli (24.). Sárga lap: Van Bommel (67.), S. Poulsen (78.), Kvist (81.).

Németország–Portugália 1-0. Harkiv, Metaliszt Stadion, 32 990 néző. Vezette: Stéphane Lannoy (francia). Németország: Neuer – Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – T. Müller (Bender, 90+4.), Özil (Kroos, 87.), Podolski – Gomez (Klose, 80.). Portugália: Rui Patricio – Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao – Raul Meireles (Varela, 80.), Miguel Veloso, Moutinho – Nani, Helder Postiga (Oliveira, 70.), C. Ronaldo. Gólszerző: Gomez (72.). Sárga lap: Helder Postiga (13.), Badstuber (43.), Coentrao (60.), Boateng (69.).

Mai mérkőzések, D csoport:
Franciaország–Anglia

Doneck, 19.00 (m1, Dolce Sport). Vezeti: Nicola Rizzoli (olasz). Korábban egymás ellen: 28 mérkőzés, 8 francia győzelem, 4 döntetlen, 16 angol győzelem, gólarány 35-66. Európa-bajnokságon: 2-1 (2004, csoportkör), 0-0 (1992, csoportkör). Eltiltva: Wayne Rooney (Anglia).
Ukrajna–Svédország
Kijev, 21.45 (m1, RTV1). Vezeti: Cüneyt Cakir (török). Korábban egymás ellen: 3 mérkőzés, 1 ukrán győzelem, 1 döntetlen, 1 svéd győzelem, gólarány 2-2. Európa-bajnokságon: még nem találkoztak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK