Esélyeshez méltóan kezdett a Kolozsvári U

Nem okoztak csalódást szurkolóiknak a Kolozsvári U játékosai a Liga II II. csoportjának nyitófordulójában.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. augusztus 14., 00:002006. augusztus 14., 00:00

Labdarúgás
A tizennyolc csapat közül feljutási céljait a legegyértelműbben meghirdető gárda a friss másodosztályos Nagybányai FC vendégeként diadalmaskodott. Az első fél órában ugyan a lelkesen küzdő házigazdák uralták a meccset, ám a Kolozsvárra hosszú évek után Magyarországról hazatérő Radu Sabo megboszszulta a nagybányaiak kihagyott helyzeteit, megszerezve csapatának a vezető találatot. A gól lendületbe hozta a kispadon ezen a mecscsen debütáló Adrian Falub tanítványait, és Stoianof révén még a szünet előtt ismét betaláltak. A házigazdáktól már csak szépítésre futotta, így az U három ponttal térhetett haza. A forduló meglepetését egy másik, a tavalyi szezon végén másodosztályba jutott csapat szolgáltatta: a Lugosi Auxerre hazai pályán legyőzte a múlt idényben jól teljesítő Temesvári CFR-t. Az idén a nyugati csoportba sorolt Erdélyen kívüli együttesek közül az FC Caracal egy gyorsan szerzett találattal verte meg a kicserélődött kerettel és célokkal rajthoz álló Nagyváradi Bihar FC-t, míg a Mioveni simán nyert a Besztercei Gloria II másodosztályos helyét átvevő dési együttes otthonában, csakúgy, mint a szintén helyvétellel Liga II indulási jogot szerző Gyulafehérvár a Resicabánya ellen.


Liga II, II. csoport, 1. forduló: Lugosi Auxerre–Temesvári CFR 2-0 (Ciorega 30., Melinte 45.), Caracali FC–Nagyváradi Bihar FC 1-0 (Iftinie 2.), Vânju Mare-i Building–Aranyosgyéresi IS 0-0, Dési Unirea–Mioveni-i Dacia 0-2 (Baicu 32., Ionescu 38.), Lupényi Minerul–Vajdahunyadi Corvinul 2-2 (Miþiþi 44. – 11-esből, C. Luca 90., ill. Viºan 45., Pepenar 54.), Nagybányai FC–Kolozsvári U 1-2 (Negrea, ill. Radu Sabo 35., Stoianof 45.), Tîrgoviºtei CSM–Rîmnicu Vâlcea-i CSM 1-0 (Ciolca 90. – 11-esből), Gyulafehérvári Apulum–Resicabányai CSM 1-0 (Dabu 25.). A Temesvári Poli II–Szászmedgyesi Gaz Metan találkozót szeptember 6-ára halasztották. Az I. csoport erdélyi csapatainak eredményei: Brãilai CF–Brassói Forex 0-2, Gurenyi Chimia–Câmpinai FCM 0-2, Brassói FC–Botoºani-i FC 2-1, Modelui Prefab–Négyfalui FC 1-0.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában