Fotó: Agerpres
2010. november 22., 08:592010. november 22., 08:59
A nyolcmenetes összecsapást az első pillanattól uralta a korábban félnehézsúlyban és cirkálósúlyban is világbajnok, veretlen magyar öklöző, aki egyhangú pontozással (79-73, 80-72, 80-72) nyerte a kellemetlen stílusú rivális elleni meccset.
A találkozón a 36 éves Erdei nagyon hatékonyan használta villámgyors balegyeneseit, melyeket a korábbi vetélytársakhoz hasonlóan Onyango sem tudott lereagálni. Az amatőrök között vb- és Eb-győztes, olimpiai harmadik bunyós a balok mellett szép kombinációkat ütött minden menetben, ám kettes és hármas sorozatai után nem rontott rá ellenfelére.
„Madár” érezhetően nem akart meggondolatlanul támadni a folyamatosan imbolygó, elsősorban a nagy verés elkerülésére berendezkedett Onyango ellen, aki így szinte végig biztosan állt a lábán. A kiütés lehetőségéhez a negyedik menetben állt legközelebb a magyar, de a szakasz közepén kifejezetten nehéz helyzetben lévő riválist nem tudta megrendíteni. A találkozót így végigbokszolták a felek, Erdei győzelméhez viszont nem férhetett kétség.
„Noha nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert sok akciómra ráhúzhattam volna még, azt hiszem, jó bemutatkozás volt – nyilatkozta a találkozó után a Sport TV-nek minden idők legeredményesebb magyar profi bokszolója. – Balzsay Karcsi bácsitól meg is kaptam a letolást az elmaradt ütésekért, s most már én is érzem, hogy volt bennem még bőven. Az az igazság, megéreztem, hogy régen nem volt meccshangulatban részem, és izgultam is egy kicsit az amerikai szereplés miatt. A csarnokban a meccs alatt szenzációs hangulat volt, nagyon jó volt magyarként ringbe lépni, a szurkolók szinte szétszedtek.”
A 36 éves Erdei legutóbb tavaly novemberben az olasz Giacobbe Fragomeni ellen mérkőzött, s lett akkori sikerével a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoka, míg azt megelőzően közel hat éven át volt a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoka. Az Onyango elleni siker Erdei 32. győzelme volt a profik között, s az első azóta, hogy 3+2 mérkőzésre szóló szerződést kötött a világ egyik leghíresebb promóterével, Lou DiBellával.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.