A legnépszerűbb magyar csapat a másodosztályban vág neki az idénynek
Nem adott első osztályos rajtengedélyt a Ferencváros labdarúgócsapatának a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottsága. A testület úgy döntött, hogy a másik kérdéses csapat, a Vác viszont részt vehet az NB I 2006–2007-es idényében.
Labdarúgás
Mindkét együttesnek az NB I-es szerepléshez szükséges anyagi háttér hiánya miatt került veszélybe élvonalbeli szereplése, de a frissen feljutott váciaknak sikerült garanciákat nyújtaniuk arra, hogy megoldják a pénzügyi problémákat, nem úgy, mint a zöld-fehérek klubvezetésének. A Fradi helyett az élvonalból kiesett Vasas indulhat az NB I-ben.
„Nagyon nehéz indulatok nélkül beszélni, úgy tűnik, beteljesedett a sorsunk. Két és fél évig küzdöttünk, harcoltunk azért, hogy a klubot egyenesbe hozzuk” – nyilatkozta Tepszics Ignác, az FTC Rt. cégvezetője. Balog Zoltán, a Fradi válogatott játékosa is felkavartan beszélt a döntésről: „Szégyen, gyalázat, ami történt, de nem nekünk, játékosoknak kell szégyenkeznünk, mi a pályán nyújtott teljesítményünkkel bebizonyítottuk, hogy ott a helyünk az első osztályban”. Ofella Zoltán, a Vác ügyvezető igazgatója volt az egyetlen, aki boldogan nyilatkozott: „Megnyugodhatnak a váci vezetők, játékosok és szurkolók, hogy az eddigi sok munka nem volt hiábavaló. Mostantól felszabadultan készülhetünk az élvonalbeli rajtra”.
A licencügy kezdete májusba nyúlik vissza, amikor az elsőfokú licencadó testület nem adott engedélyt a Ferencváros és a Vác élvonalbeli indulásához. Másodfokon viszont elfogadták a ferencvárosiak fellebbezését, azzal a feltétellel, hogy rendezik vagyoni helyzetüket. Ez nem történt meg, így július 15-én megvonták a zöld-fehérek licencét. Két napra rá azonban a hiányos létszámú testület megváltoztatta döntését, amelyre az MLSZ úgy reagált, hogy feloszlatta a bizottságot, új tagokat nevezett ki, akiknek végleges döntése értelmében a Ferencvárost kizárták az NB I-ből, a Vácnak pedig engedélyezték az indulást.
Petró László, a Ferencváros jogi képviselője kijelentette, a klub a polgári bírósághoz és az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) fordul, mert álláspontja szerint az MLSZ jogtalanul avatkozott bele a licencadás folyamatába azzal, hogy visszahívta a másodfokú licencadó bizottságot, s hatályon kívül helyezte annak határozatait. „A licencszabályzat szerint május 31-éig meg kell hozni a másodfokú ítéleteket. Ez megtörtént, és eszerint az FTC-nek meg volt a rajtengedélye” – mondta Petró
Az NB I 105 éves történetében először fordul elő, hogy a Ferencváros nélkül rajtol az élvonal. A legeredményesebb magyar csapat eddig 28-szor nyerte meg a bajnokságot, 20-szor a Magyar Kupát, legnagyobb nemzetközi sikereként pedig 1965-ben elhódította az UEFA-kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját
A Sportul is marad a másodosztályban
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) licencosztó testületének fellebbviteli bizottsága lezártnak tekinti az élvonalból visszaminősített Sportul Studenþesc ügyét. Ezt Florin Prunea, a szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója jelentette ki, miután Vasile ªiman, az egyetemistacsapat elnöke a pénteki határidő lejárta után jelentkezett olyan iratokkal, amelyek a klubadósságok egy részletének kifizetését igazolták. A tavalyi szezon hajrájában még a bajnoki címért is versenyben lévő fővárosiak egyetlen reménye, hogy az UEFA rábólint licenc-visszaigénylésükre, bár Paul Zaharia, a FRF sajtószóvivője azt nyilatkozta, az európai szövetség tájékoztatása szerint ez nem lehetséges. A kizárás hallatán több élcsapat is kivetette hálóját a Sportul játékosaira. A legkeresettebb a válogatottban is bizonyító Ionuþ Mazilu, akiért legmegyőzőbben a Rapid jelentkezett be.
szóljon hozzá!