2011. július 25., 08:572011. július 25., 08:57
Ionuţ Badea, a kolozsváriak trénere szerint ez a siker csak az első lépés a kitűzött cél, az első öt közé kerülés felé vezető úton. „Voltak jobb és rosszabb időszakaink, de az eredménnyel elégedett vagyok. Ha a hajrában higgadtabbak a játékosaim, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna” – nyilatkozta az U szakvezetője.
Az első meglepetés sem sokat váratott magára, az újonc Nagyszeben telt házas meccsen, 15 ezer néző előtt szerzett pontot a Steaua ellen. A 2007-ben alapított, azóta minden évben egy osztály előrelépő Voinţa a hajrában egyenlített ki Radu Neguţ révén, ám korábban Dâlbea révén kapufája is volt. Ioan Hămbăşan, a szebeni klub elnöke a meccs után bevallotta, nem bízott az alig kéthetes felkészülés után bemutatkozó együttese pontszerzésében, csak a súlyos vereség elkerülésében reménykedett. Ronny Levy, a Steaua edzője szerint csapata nem képes a szombatinál jobb teljesítményre, ahhoz pedig, hogy versenyben legyen a bajnoki címért, 4-5 nagyon jó játékosra van még szüksége. Ezek egyike hétfőn már edzésbe is áll a piros-kékeknél: Alexandru Bourceanu, az élvonalból kizárt Temesvár középpályása megegyezett a piros-kékekkel.
A szezon első rangadóján a Rapid – szurkolói tavaszi botránya miatt – nézők nélküli meccsen verte nagyon simán a Vasluit, a meccset már szünet előtt eldöntötte a csapat két új szélsője, Deac és Surdu. A Schalkétól kölcsönvett válogatott játékos egyben a 2011–2012-es szezon első gólját is jegyezte. A Rapidhoz hasonlóan a Dinamo se játszhatott hazai pályán, de Ploieşti-en is sikerült legyőznie a nyolc frissen igazolt játékost bevető Marosvásárhelyi FCM-t. Az egyetlen gólt a Marius Niculae fejese után menteni igyekvő Sorin Ghionea lőtte saját kapujába, bár a vásárhelyiek vitatták, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. Ioan Ovidiu Sabău viszont úgy vélte, megérdemelten nyert a Dinamo.
„A pontrúgásokkal hadilábon álltunk, és hiába volt több helyzetünk is, látszott, hogy a Dinamo összeszokottabb csapat. Jó játékosaink vannak, de még beletelik némi időbe, amíg igazi csapat leszünk” – vélte a vásárhelyi tréner, aki szerint 2-3 forduló múlva már bármely csapattal felveszik majd a versenyt. Az FCM Szilágyi kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, a védő a 86. percben szándékos kezezés miatt kapta meg második sárga lapját.
Liga 1, 1. forduló: Rapid–FC Vaslui 3-0 (Deac 8., Surdu 34., Herea 88.), Dinamo–Marosvásárhelyi FCM 1-0 (Ghionea 12. – öngól), CS Mioveni–Kolozsvári U 0-1 (Machado 40.), Nagyszebeni Voinţa–Steaua 1-1 (Neguţ 88., illetve Tatu 36.). A Piatra Neamţ-i Ceahlăul–Târgu Jiu-i Pandurii és a Kolozsvári CFR–Astra Ploieşti mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai műsor: Brassói FC–Medgyesi Gaz Metan (DigiSport, 18.30), Concordia Chiajna–Sportul Studenţesc (Dolce Sport, 19.00), Ploieşti-i Petrolul–Galaci Oţelul (DigiSport, 21.30).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!