„Gyermeteg hibát követtünk el a gól előtt, de nincs időnk siránkozni” – nyilatkozta Vasile Miriuță, a Kolozsvári CFR vezetőedzője, miután labdarúgócsapata szombaton 1-0-ra elvesztette a kincses város Szamos-parti arénájában megrendezett, Astra elleni Szuperkupa-döntőt.
2016. július 17., 14:472016. július 17., 14:47
A fellegvári Román Kupa-győztes és a giurgiui bajnok idénynyitó összecsapása végén így utóbbi emelte magasba a trófeát, de a pályán leginkább a víz volt az úr: a heves esőzés a második félidőben csaknem összefüggő pocsolyává változtatta a játékteret.
„Vízilabdarúgásban\" pedig az Astra bizonyult jobbnak: a 86. percben Larie megfeledkezett arról, hogy ez egy másik sportág, és laposan megpróbált hazagurítani a CFR kapusának, de a labda félúton „lehorgonyzott\"; Marc becsúszva próbált menteni, ám a játékszer az ellenfélhez jutott, William De Amorim pedig távolról az üres kapuba továbbította a játékszert. Ezt megelőzően az első félidőben az Astra többet veszélyeztetett, a második, „elsüllyesztett\" játékrészben pedig már a Gépész utcai csapat előtt is több helyzet adódott, de nem élt velük, ahogy a ráadásban adódó egyenlítési lehetősséggel sem.
„Nagy harc alakult ki a pályán az időjárási körülmények miatt. Szerettük volna, ha Kolozsváron marad a Szuperkupa, de sajnos nem így történt, bárki hibázhat, senki sem tökéletes\" – fogalmazott Miriuță, aki helyeselte, hogy a játékvezető nem szakította félbe a találkozót, hiszen „mindkét csapat ugyanazon a pályán játszott\". Más véleményen volt Cristian Petre, az Astra másodedzője – aki az eltiltott Marius Șumudicát helyettesítette a kispadon –: szerinte nem szabadott volna végigjátszani az „inkább pólómeccshez hasonlító\" találkozót. A klub története második Szuperkupa-győzelmének azonban örült, a siker ugyanis szerinte nagy önbizalmat ad csapatának a bajnokság kezdete előtt.
Egyébként Vasile Miriuță, az Energie Cottbus egykori játékosa és trénere a mérkőzés előtt elbeszélgetett Cristoph Daummal, a román válogatott újonnan kinevezett szövetségi kapitányával is, akinek szerep is jutott a fináléban: a német szakember adta át a Szuperkupát a győztesnek. A két edző találkozóján minden bizonnyal szóba került a CFR-t erősítő Mario Camora helyzete is, ugyanis Răzvan Burleanu, a szakszövetség (FRF) elnöke szombaton bejelentette, honosítják a portugál játékost.
A 29 éves hátvéd legtöbb két hónapon belül megkapja a román állampolgárságot, így hamarosan Daum rendelkezésére állhat, akárcsak a szombati összecsapás gólszerzője, William De Amorim – a 24 éves brazil szélső májusban szerezte meg gyorsított eljárással a román állampolgárságot. Burleanu szombati sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a szeptember 4-én rendezendő, Montenegró elleni világbajnoki selejtezőig kicserélik a Kolozsvár Aréna gyepét – erre ígéretet kapott a Kolozs megyei hatóságoktól.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!