2012. augusztus 22., 22:002012. augusztus 22., 22:00
Az előző szezonban veretlenül bajnokságot nyerő szakembert azzal vádolták, hogy a 2010–2011-es idényben, még a Siena edzőjeként, nem jelentette az illetékeseknek, hogy tudott klubja két megbundázott mérkőzéséről.
A Novara elleni találkozó vádjában ugyan végül felmentették, de az Albinoleffe elleni meccs miatt érvényben maradt a korábban kiszabott büntetése. Conte már csak a legfőbb olasz sporthatóságban, az olimpiai bizottságban bízhat, amelynek joga van felülbírálni a FIGC ítéletét. Az edző ugyan ezután is vezetheti a Juventus edzéseit, de a mérkőzéseken nem vehet részt, ott Massimo Carrera megbízott edző fogja helyettesíteni.
Az olasz szövetség több korábbi ítéletét is megerősítette a tavasszal kirobbant fogadási botrány kapcsán, így a Juventus másodedzőjének, Angelo Alessionak a nyolc hónapos eltiltását is. A bundagyanúba keveredett válogatott játékosokat, Simone Pepét és Leonardo Bonuccit ellenben felmentették. A klubok közül az élvonalból kiesett Lecce kapta a legsúlyosabb büntetést, amelyet a Serie B-ből is kizártak, és csak a harmadosztályban szerepelhet a következő idényben. A második ligás Grossetto ügyében még nincs végleges döntés: a csapatot vagy kizárják, vagy 6 pont levonásával büntetik.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.