Eb-kerettel jönnek Kolozsvárra a magyar kézis lányok

Kihirdette bő, 22 fős Európa-bajnoki keretét Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A csapat egy hét múlva kezdi meg a közös munkát Debrecenben, és a december 4-én rajtoló svédországi Eb előtt részt vesz a kolozsvári Kárpát Kupán is.

MTI

2016. november 14., 11:302016. november 14., 11:30

2016. november 14., 12:492016. november 14., 12:49

„Bővebb kerettel kezdjük meg a felkészülést Debrecenben, ám a Kárpát Kupára már 16 játékossal utazunk el, terveim szerint Kolozsvárott már az Eb-csapat fog pályára lépni\" – mondta el a szövetségi hétfői közleményében a kerethirdetés kapcsán Kim Rasmussen. Hozzátette: a sérüléséből felépülőben lévő Tomori Zsuzsannát is meghívta, a felkészülés első napjaiban megnézik, milyen állapotban van, hiszen támadásban és védekezésben is nagy hasznára lehet a csapatnak, kockáztatni azonban semmit nem szeretnének, hiszen a játékosok egészsége a legfontosabb.

„Sokan kérdeznek a hiányzókról, sérültekről, azonban most kizárólag azokra a játékosokra fókuszálunk, akik a jelenlegi keret tagjai. Sok csapatnál dolgoztam már, ez alapján biztosan állíthatom, erős a magyar keret, a rendelkezésünkre álló két hétben pedig igyekszünk megtalálni a legjobb megoldásokat annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjünk el\" – fogalmazott Rasmussen.

A válogatott november 25-én utazik Debrecenből Kolozsvárra, a Kárpát Kupa helyszínére, amelyen a vb-bronzérmes házigazdák, a román B-válogatott és a magyar csapat mellett eredetileg a vb-ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett Hollandia is részt vett volna, ám utóbbi együttes nem sokkal a rajt előtt lemondta a szereplést, és B-csapatát nevezte a viadalra.

A kincses városi tornát követően a csapat november 30-án folytatja az Eb-felkészülést, majd december 4-én utazik Malmőbe, az Európa-bajnokság csoportkörének helyszínére. A kontinenstorna rajtjára legfeljebb 16 játékos nevezhető, s a viadal során három cserére van lehetőség.

A magyar női válogatott kerete:

Kapusok: Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Szikora Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi Kohász KA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár), Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO), Triscsuk Krisztina (Siófok)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok), Korsós Dorina (Győri Audi ETO), Schatzl Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

A Kárpát Kupa programja:
november 26., szombat, elődöntők:
Magyarország-Hollandia B 16.00
Románia-Románia B 19.00
november 27., vasárnap:
a 3. helyért 16.00
döntő 19.00

A magyar válogatott Eb-csoportmérkőzései:
december 5.: Magyarország-Csehország 18.30
december 7.: Dánia-Magyarország 20.45
december 9.: Montenegró-Magyarország 18.30

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK