Döntővel felérő csoportkörzárók

A továbbjutásért lép pályára ma este Románia Albánia ellen a Franciaországban zajló labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, mint ahogyan a svájciak is pontokra hajtanak a már biztos nyolcaddöntős házigazdák ellen az F előjelű kvartett lezárásához. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 19., 18:282016. június 19., 18:28

A hétvégén ugyanis befejeződtek a második kör mérkőzései is, amelynek eredményeként eddig Olaszország és a címvédő Spanyolország is jegyet váltott az egyenes kieséses szakaszba, miközben Ukrajna nagy meglepetésre már biztosan hazautazik a lengyelek elleni találkozót követően. A 24 csapatosra bővített Európa-bajnokság csoportkörének végén ugyanis pontegyenlőség esetén első sorban az egymás elleni mérkőzések eredményét veszik figyelembe a rangsoroláskor, a C előjelű négyesben nulla ponttal sereghajtó Ukrajna pedig épp a jelenleg három ponttal harmadik észak-írektől kapott ki csütörtök este 2-0-ra. Németország és Lengyelország az egymás elleni gól nélküli döntetlen miatt egyaránt 4-4 ponttal áll a kvartett élén.

A spanyolok a sereghajtó törökök ellen könnyed 3-0-s sikerrel biztosították be a továbbjutást, mögöttük a csehek ellen 2-2-vel pontot szerző horvátok a D csoport második helyen állnak 4 ponttal. Az E előjelű négyesben az olaszok már a csoportelsőségüket is bebiztosították, amikor Éder hajrágóljával 1-0-ra felülmúlták pénteken a svédeket. Itt Belgium az írek elleni 3-0-s győzelemmel lépett elő a második helyre, de annak megőrzéséért még dolgoznia kell az utolsó fordulóban.

Az F előjelű kvartettben Magyarország egy újabb álmot váltva valóra megőrizte első helyét, miután szombaton 1-1-es döntetlent ért el Izland ellen, Portugália pedig Cristiano Ronaldo kihagyott büntetője és lesről lőtt gólja miatt csak gól nélküli döntetlent tudott elérni a továbbra is sereghajtó Ausztriával szemben.

Mindezek tükrében a harmadik forduló – amely hétfőn Oroszország–Wales és Szlovákia–Anglia párosítás szerint folytatódik 22 órakor – még bőven tartogat izgalmakat ezen az Eb-n, hiszen a nyolcaddöntő párosítása majd csak szerda estére, a legjobb harmadik helyezettek megismerésével véglegesedik.

Ami a szurkolói rendbontásokat illeti, úgy tűnik, az orosz sportági szövetségre kiszabott pénzbírság és a felfüggesztett kizárás nem rettentette el a többi csapatok ultrásait a stadionbeli zavargásoktól. Mostanra már Románia, Horvátország, Törökország, Ukrajna, Belgium és Magyarország ellen is fegyelmi eljárást indított az UEFA. Többségük amiatt számíthat büntetésre, mert drukkereik tiltott pirotechnikai eszközöket használtak, de például a magyar szurkolók egy csoportja szombat este összetűzésbe került a biztonságiakkal is, amikor a Marseille-i standionban megpróbáltak átmászni a szomszédos, ugyancsak magyarok által elfoglalt szektorba. A dél-franciaországi város rendőrségének vasárnapi közleménye alapján a történtek miatt hat rendbontót vettek őrizetbe.

Miközben a román drukkerek még a Svájc elleni meccsen durrogtattak el petárdákat, addig a magyarok görögtűzzel „ünnepelték\" az Izland elleni döntetlent, mindezt olyan körülmények között, hogy az idei Európa-bajnokságot elviekben a terrorfenyegetettség miatt fokozott biztonsági ellenőrzések mellett szervezik.

Ez idő alatt egyébként Belgiumban negyven személyt állítottak elő kihallgatás céljából péntekről szombatra virradóan, közülük tizenkettőt pedig már előzetes letartóztatás alá is helyeztek, mert a hatóságok szerint merényletet terveztek Brüsszelben a belga–ír Eb-meccs alatt a hazai szurkolók ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK