Csoportelsők a magyarok a zágrábi póló-Eb-n

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-4-re legyőzte a macedón együttest tegnap a zágrábi Európa-bajnokság ötödik, utolsó fordulójában, így csoportelsőként egyenesen az elődöntőbe jutott, mivel pénteken az oroszokat is legyőzte.

Hírösszefoglaló

2010. szeptember 06., 08:592010. szeptember 06., 08:59

Kemény Dénes csapata tegnap három negyeden át fej fej mellett haladt riválisával, ám a 4-4-ről indult zárószakaszban végül eldöntötte a meccset. Az már ezelőtt eldőlt, hogy a magyarok biztosan a legjobb hat között végeznek, ez pedig azt jelenti, hogy a magyar csapat is kijutott a 2011-es, sanghaji világbajnokságra.

Eredetileg az Eb első három helyezettje nyert volna vb-szereplési jogot, ám a Zágrábban szintén a legjobb hat közé került Szerbia, Montenegró és Horvátország már korábban kiharcolta ezt. A magyarok mellett most az olaszok és a németek biztosították be a világbajnoki szereplést. Románia a Montenegró elleni döntetlennel (9-9) zárta tegnap este a csoportkört.

Kovács István tanítványai korábban kikaptak az olaszoktól, így negyedikek lettek, és a folytatásban a 7–12. helyért játszhatnak. Ebben a hatosban a végső sorrend lapzártánk után alakult ki. A nőknél a hollandok legyőzése után a spanyoloktól vereséget szenvedő (13-10), a németekkel pedig döntetlent játszó (10-10) magyarok csoportharmadikok lettek, és ma az oroszokkal játszanak az elődöntőbe jutásért.



Európa-bajnokság, férfiak

B csoport, 4. forduló:
Németország–Görögország 6-5,
Magyarország–Oroszország 14-10,
Szerbia–Macedónia 19-9. 5.

Utolsó forduló:
Szerbia–Németország 17-3,
Oroszország–Görögország 7-6,
Magyarország–Macedónia 7-4.

A csoport végeredménye:
1. Magyarország 13 pont,
2. Szerbia 12,
3. Németország 9,
4. Görögország 4,
5. Macedónia 3,
6. Oroszország 3.

A csoport, 4. forduló:

Olaszország–Románia 10-7,
Horvátország–Spanyolország 8-6,
Montenegró–Törökország 22-2.

5., utolsó forduló:
Spanyolország–Törökország 12-6,
Montenegró–Románia 9-9.
Az Olaszország–Horvátország találkozó lapzárta után ért véget.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél