A román bajnok és Bajnokok Ligája-címvédő Bukaresti CSM-nél folytatja pályafutását Cristina Neagu.
2017. február 21., 17:472017. február 21., 17:47
A 2014-ben és 2015-ben a világ legjobb kézilabdázójának választott 28 éves balátlövő nyártól életbe lépő kétéves szerződésének aláírásáról a klubot fenntartó főpolgármesteri hivatal tájékoztatott kedden, hozzátéve, hogy a klasszis hivatalos bemutatását márciusra tervezik.
A pályafutását Brassóban kezdő bukaresti születésű sportoló, mint ismeretes, a Râmnicu Vâlcea-i Oltchimnál eltöltött évei után 2014-ben igazolt a Buducsnoszt Podgoricához. A montenegróiakkal BL-győztes kézilabdázót már korábban is próbálták hazacsábítani, ám eddig rendre szerződést hosszabbított a podgoricaiakkal. „Örülök, hogy hazatérek és annak, hogy most először lehetőségem lesz a szülővárosom csapatában játszani. Egyik nagy álmom, hogy egy romániai csapattal Bajnokok Ligáját nyerjek, és meggyőződésem, hogy erre a CSM-vel esélyem lesz\" – nyilatkozta Neagu. A Gazeta Sporturilor úgy tudja, hogy a közpénzből fenntartott bukaresti klub egy idényre 300 ezer eurót fog fizetni Neagunak, aki ezzel túlszárnyalja a hazai labdarúgó-élvonal legjobban fizetett játékosát, a nyártól 250 ezer eurós bérre számító Denis Alibecet.
A CSM különben kedden jelentette be azt is, hogy 2019-is szerződést hosszabbítottak a dán válogatott jobbátlövővel, Line Jorgensennel, valamint a francia balátlövő Gnonsiane Niomblával. A klubelnök Alin Petrache fontosnak tartja, hogy a csapatot tovább építsék, Neagu érkezésének üdvözlése kapcsán pedig hangsúlyozta: arra fognak törekedni, hogy minél több romániai élsportolót hazacsábítsanak külföldről. A Bajnokok Ligája középdöntőjében a Bukaresti CSM 7 ponttal áll a Győri ETO (11 pont), a Midtjylland (8) és a Larvik (8) mögött a második csoport negyedik helyén, míg az első hatosban a Buducsnoszt 8 ponttal a harmadik a Vardar Szkopje (13) és a Ferencváros (11) mögött.
A 2028-as Los Angeles-i játékokon is az olimpiai program része lesz az ökölvívás. Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntött a görögországi Costa Navarinóban zajló 144. kongresszusán.
Kokaint találtak az év elején az akkor még a Brassói Corona jégkorongcsapatában játszó Szabó Pál Krisztián szervezetében.
Tizenegy gólos győzelmet aratott az FTC-Telekom Waterpolo vízilabdacsapata a Nagyváradi VSK ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportmérkőzésén.
A magyar válogatottól való távozásom után nem leszek többé szövetségi kapitány – jelentette ki Marco Rossi a Fanatik című török lapnak adott exkluzív interjúban, amelyet közölt a Nemzeti Sport online is.
Magyarország után Románia is elismerte Bölöni Lászlót: az erdélyi magyar labdarúgóedző, egykori BEK-győztes román válogatott futballista Sportlegenda különdíjban részesült a Román Sportgálán.
Egyelőre három csoportban kezdődtek meg a kimondottan magyar anyanyelvű gyerekek számára az edzések az UTÁ-nál. Az aradi élvonalbeli labdarúgóklub vezetősége növelni szeretné a magyar kölyökcsapatok számát, ezért további jelentkezőket vár.
A román labdarúgó-bajnokság első tizenkét csapata erősebb, mint a magyaré – jelentette ki Sigér Dávid, a Sepsi OSK korábbi magyar válogatott játékosa.
Zajlanak az előkészületek a brassói Ifjúsági Stadion lebontására, hiszen közeleg a helyébe tervezett új aréna építési munkálatainak kezdete: öt cég jelentkezett a csaknem 10 ezer férőhelyes létesítmény kivitelezésére kiírt liciten.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a kaotikusan alakult Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.
A Liverpool FC hivatalos honlapján tartott szurkolói szavazáson Szoboszlai Dominikot választották február hónap legjobbjának az angol labdarúgó-bajnokságot vezető klubnál.
szóljon hozzá!