2012. június 26., 09:042012. június 26., 09:04
A román szakszövetség tavaly júliusban döntött első fokon az oltyán csapat kizárásáról, és a határozatot májusi közgyűlésén jogerőre emelte. A FRF arra hivatkozva oszlatta fel tavaly nyáron az akkor az élvonalból kiesett egyesületet, hogy jelenlegi tulajdonosa, Adrian Mititelu nem hajlandó beszüntetni a szövetség ellen indított polgári pereket. Az üzletember tovább harcolt igazáért: ősszel a korrupcióellenes ügyosztály is az ügy mellé állt, és vizsgálatot indított, most pedig a közigazgatási bíróságon nyert pert a Dolj Megyei Tanács, amely szintén felkarolta a csapat ügyét. Mititelu szerint ez csak az első ütközet megnyerése, és nem elégszik meg ennyivel: tegnap kijelentette, addig nem nyugszik, amíg a FRF nem kárpótolja anyagilag az elmúlt évben elvesztett 40 játékosa, illetve egyéb bevételek kiesése miatt, és a Craiovai U-t nem veszik vissza a Liga 1-be.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.