Buenos Airesben január elsején rajtol a 32. Dakar Rali

Ismét lesz erdélyi magyar résztvevője a Dakar Ralinak. A rekordszámú indulót felvonultató, Argentínát és Chilét átszelő tereprali-viadalon a román enduróbajnok, a szatmárnémeti Gyenes Emánuel áll rajthoz KTM motorja nyergében.

Kiss Csaba

2010. december 30., 09:292010. december 30., 09:29

Január elsején immár harmadik alkalommal rajtol Buenos Airesben a világ legkeményebb terepraliversenye, a Dakar Rali. A terrorveszély miatt 2008-ban elmaradt rali után az afrikai kontinensről Dél-Amerikába költöztetett viadal ismét két országot, Argentínát és Chilét szeli át. A 9500 kilométeres versenytávnak, amelyből közel 5000 km a gyorsasági szakasz, 156 autós és 72 kamionos egység, valamint 186 motoros és 38 quados vág neki.

A versenykaraván az argentin fővárosból északnyugat felé veszi az irányt, majd a negyedik szakaszon, északon, a bolíviai határhoz közel lép át Chilébe. A rali legmagasabb pontja is ezen az etapon, San Salvador de Jujuy és Calama között lesz, amikor az Andokban, a Paso de Jama-hágón, 4800 méteres magasságban száguldoznak majd a versenyzők. Chilében többek között a verseny eredeti jellegét idéző Atacama-sivatag vár a pilótákra és gépeikre. A 2011-es Dakar egyetlen pihenőnapját január 8-án tartják – a leghosszabb, 631 kilométeres gyorsasági szakaszt ezt követően a Csendes-óceán partján, immár dél felé haladva, Arica és Antofagasta között teljesítik a pilóták. A mezőny a 11. szakasz során, keletnek tartva, január 12-én tér vissza Argentínába, hogy a legjobbak és legszerencsésebbek január 16-án érkezzenek meg a Buenos Aires-i célba. A versenyzőknek ismét változatos körülmények között kell helytállniuk, hiszen a növényzet és a táj akár száz kilométeren belül is gyökeresen megváltozhat, a kiszáradt talajt hol köves, hol sáros út cserélheti fel.

Gyenes az első 25-be vágyik

Az új technikai szabályozások közül a legfontosabbak a motorosokat érintik. A Dakar Ralit szervező ASO cég minél több motorgyártót szeretne bevonni a versengésbe, ezért a költségek csökkentése érdekében 2012-től kizárólag legtöbb 450 köbcentiméteres hengerűrtartalmú erőforrásokkal lehet majd elindulni a viadalon. Ám a kisebb gépek használata már most kötelező az elit kategóriába sorolt pilóták, vagyis az idei Dakaron az első harmincban végzett motorosok számára. Mivel 2010-ben anyagi okokból nem indult, mindez nem érinti a szatmárnémeti Gyenes Emánuelt, illetve a brassói Marcel Butuzát sem. A Vectra Racing Team tagjai, a Dakar romániai versenyzői 2009-es motorjukkal, KTM 690 Rally gépekkel állnak rajthoz. Gyenes és Butuza szerdán érkezett meg az argentin fővárosba. Gyenes először 2007-ben állt rajthoz, és Afrikában a 46. lett, az újoncok között pedig a kilencedik. Két évvel ezelőtt, immár Dél-Amerikában, nem sikerült célba érnie, miután már a második nap bukott és vállsérülést szenvedett. „A tulajdonképpeni verseny csak vasárnap kezdődik, elsején ugyan teljesíteni kell 400 kilométert, de ekkor még nem lesznek mért szakaszok – nyilatkozta az elutazás előtt Gyenes. – Úgy érzem, felkészült vagyok. Ezúttal óvatosabban kezdek, el akarom kerülni a balesetet. Ha semmi technikai probléma nem adódik, akkor elérhetem a célomat, ami az első 20–25 között végezni a 180-nál több motorost felvonultató mezőnyben.” A viadalon rajthoz áll a vajdasági Sagmeister Gábor is (KTM), aki korábban Gyenes csapattársa volt a MOL Dakar Team színeiben.

Az erőviszonyok alakulására minden bizonnyal hatással lesz, hogy jóval több gyártó áll rajthoz a viadalon. Az utóbbi öt Dakart megnyerő francia Cyril Despres és a spanyol Marc Coma ismét nagy csatát vívhatnak KTM-jeik nyergében, kihívóik között pedig ott lehet a chilei Francisco Lopez Contardo (Aprilia), a holland Frans Verhoeven (BMW), a spanyol Jordi Viladoms (Yamaha) vagy a francia David Casteu (Sherco).

Volkswagen kontra BMW

A motorosok mellett az autósokat is érinti az a változtatás, amely révén a szervezők a tájékozódásban igyekeznek visszaszorítani a műholdas navigációt a hivatalos útikönyv javára, ezzel is visszatérve a Dakar hagyományaihoz. Ezért 2011-től külön GPS-pontokat hoznak létre a versenyen, és ezeket kötelező lesz legalább 400 méterre megközelíteni. Az autóknál továbbra is a Volkswagen számít a fő esélyesnek, a német gyártó a Touareg versenygép új generációjával vág neki a viadalnak. A volánnál pedig a címvédő spanyol Carlos Sainz, illetve a 2009-es győztes dél-afrikai Giniel De Villiers mellett a katari Naszer al-Attijah, illetve az amerikai Mark Miller ül majd. Legfőbb vetélytársaiknak a BMW X-Raid csapat tagjai, a francia Stephane Peterhansel és honfitársa, Guerlain Chicherit ígérkeznek. Az autósoknál áll rajthoz a rali egyetlen magyarországi indulója, Horn Albert, aki a horvát Drazen Curic (Mitsubishi) navigátora lesz. A kamionosoknál a fő kérdés, hogy képes lesz valaki megállítani a hatszoros győztes orosz Vlagyimir Csagint, illetve Kamazzal versenyző csapattársait. A feladatra a visszatérő holland Gerard De Rooy (Iveco) és a cseh Ales Loprais (Tatra) tűnik a fő jelentkezőnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben