BL: kettős vereséggel jelezte a Honvéd Európának, hogy „mi is itt vagyunk”

A kispesti Djordje Kamber (balra) és az izraeli Maor Melikson •  Fotó: MTI

A kispesti Djordje Kamber (balra) és az izraeli Maor Melikson

Fotó: MTI

„Mindent kiadtunk magunkból, meg is kell dicsérni a csapatot ezért” – nyilatkozta Erik van der Meer, a Budapest Honvéd vezetőedzője. Tanítványai annak ellenére kiérdemelték holland trénerük elismerését, hogy szerda este hazai pályán is kikaptak (3-2-re) a Hapoel Beer-Sevától a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, így a magyar aranyérmes búcsút intett a nemzetközi porondnak.

Hírösszefoglaló

2017. július 20., 12:222017. július 20., 12:22

2017. július 20., 12:492017. július 20., 12:49

A Bozsik Stadionban „papíron” zárt kapuk mögött megrendezett visszavágón 2-1-es hátrányuk tudatában léptek pályára a kispestiek, de az izraeli bajnok – amely az előző idényben a legjobb 32 közé menetelt az Európa Ligában – az első perben magához ragadta a kezdeményezést.

Az MTI beszámolója szerint

a játék képe alapján csak idő kérdése volt, hogy a vendégcsapat mikor jut előnyhöz, mert játékosai minden párharcban felülkerekedtek.

Az első ziccernél Gróf Dávid még bravúrral menteni tudott, másodjára a kapufa segítette ki, de a kipattanót a nigériai John Ogu már a hálóba lőtte (12. perc). Mivel öt percen belül a Hapoel ismét betalált, gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás, mert innentől a Honvédnak már négy gólt kellett volna szereznie, hogy megfordítsa a párharcot.

Egy még a szünet előtt összejött: Lanzafame tizenegyesből szépített a ráadás második percében. A második játékrészben, a lényegi kérdések eldőlése után

kissé elcsendesedett az a 200 izraeli szurkoló, aki bejutott a zárt kapus meccsre,

és ekkortól már behallatszott a kerítésen kívül rekedt hazai drukkerek folyamatos szurkolása. A meccs unalmas mezőnyjátékká szelídült, amelyet Baráth szép, ollózós gólja tört meg (76.). A hajrában azonban az izraeliek újra betaláltak (84.), így a Honvédnak nem sikerült elkerülnie a kettős vereséget.

Idézet
Az első tizenöt percben butaságokat követtünk el, kaptunk két buta gólt, sajnos itt már elúszni látszott a mérkőzés.

Mindenképpen váltani kellett. Hogy ne legyen nagyobb probléma, 4-3-3-ra váltottunk, a letámadás ebben a szisztémában már sokkal jobban ment. 2-2-ig vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Húsz perc volt hátra, kockáztatni kellett, ebből a rohanásból következett, hogy rúgtak nekünk egy gólt” – értékelt Erik van der Meer.

A holland szakember elismerte, hogy a jobb csapat jutott a harmadik körbe, ahol a Hapoel Beer-Seva a bolgár Ludogorec csapatával találkozik. „Mi megmutattuk magunkat Európában, jeleztük, hogy mi is itt vagyunk” – összegzett a magyar bajnok vezetőedzője.

A harmadik fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe a román bajnok Viitorul, amely a papírformának megfelelően az APOEL Nicosiával mérkőzik meg. A ciprusiak otthon, majd szerdán este idegenben is 1-0-ra győzték le a luxemburgi F91 Dudelangét. Az első meccset szerdán rendezik Gheorghe Hagi csapatának otthonában. A nem bajnokok ágán az FCSB már kedden vendégül látja a cseh Viktoria Plzent.

A BL-selejtező 3. fordulójának párosítása: 

Bajnokok ága: 
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Ludogorec (bolgár)
Viitorul (román)-APOEL (ciprusi)
Red Bull Salzburg (osztrák)-HNK Rijeka (horvát)
Qarabag (azeri)-Sheriff Tiraspol (moldovai)
Partizan Beograd (szerb)-Olimpiakosz (görög)
Slavia Praha (cseh)-BATE Boriszov (fehérorosz)
Asztana (kazah)-Legia Warszawa (lengyel)
Maribor (szlovén)-Hafnarfjördur (izlandi)
Köbenhavn (dán)-Vardar Szkopje (macedón)
Celtic Glasgow (skót)-Rosenborg (norvég)

Nem bajnokok ága:
FCSB (román)-Viktoria Plzen (cseh)
Nice (francia)-Ajax Amsterdam (holland)
Dinamo Kijev (ukrán)-Young Boys (svájci)
AEK Athén (görög)-CSZKA Moszkva (orosz)
FC Bruges (belga)-Istanbul Basaksehir (török)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben