Bagdatisz újabb bravúrja

A női világelső elbúcsúzott Melbourne-től

Gazda Árpád

2006. január 25., 00:002006. január 25., 00:00

Tenisz
Egy húszéves ciprusi teniszező, Markosz Bagdatisz számít az ausztrál nyílt bajnokság felfedezettjének: a világranglista 56. helyén álló játékos az amerikai Andy Roddick után tegnap ötjátszmás drámai csatában a horvát Ivan Ljubicicset is kiejtette, és már a legjobb négy között van. Az elődöntőben az argentin David Nalbandian lesz az ellenfele, aki egy nehéz játszma után a következő kettőben már nullra verte a mezőny legidősebb versenyben maradt tagját, a francia Fabrice Santorót.
A nőknél mindkét keddi mérkőzés izgalmasra sikeredett, de többnyire egymás hibáiból éltek a játékosok. Az orosz rangadót megnyerő Marija Sarapova szerint a szél gyakran megtréfálta őt is, Nagyja Petrovát is, ezért sem volt túl magas színvonalú a játék. A másik mérkőzésen Justine Henin-Hardenne kiejtette a 42 ki nem kényszerített hibát elkövető világelső Lindsay Davenportot, így hétfőtől új név áll majd a WTA-rangsor élén. Ez nagy valószínűséggel a Kim Clijstersé lesz, bár ha a belga játékos ma hajnalban kikap Martina Hingistől, és Amélie Mauresmo megnyeri a tornát, akkor a francia kerül az első helyre.

Negyeddöntők, férfiak: Markosz Bagdatisz (ciprusi)–Ivan Ljubicic (horvát, 7.) 6:4, 6:2, 4:6, 3:6, 6:3, David Nalbandian (argentin, 4.)–Fabrice Santoro (francia) 7:5, 6:0, 6:0. Nők: Marija Sarapova (orosz, 4.)–Nagyja Petrova (orosz, 6.) 7:6, 6:4, Justine Henin-Hardenne (belga, 8.)–Lindsay Davenport (amerikai, 1.) 2:6, 6:2, 6:3.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

Így ünnepelt a 80 éves Öreg Hölgy (fotó + videó)

Nyolcvanéves a Partium, Erdély, Románia egyik legszeretettebb és legsikeresebb futballcsapata, az Aradi UTA, azaz az Öreg Hölgy, amely – „stílusosan” – futballmeccsel ünnepelt pénteken este.

Így ünnepelt a 80 éves Öreg Hölgy (fotó + videó)
2025. április 18., péntek

Ismerte Feri bárót, és ott volt az Aradi UTA alapításánál

Pénteken ünnepli alapításának 80. évfordulóját Arad labdarúgócsapata, az UTA, és idén lesz 115 éve, hogy megszületett a klub egykori tulajdonosa, báró Neuman Ferenc. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár személyesen ismerte Feri bárót.

Ismerte Feri bárót, és ott volt az Aradi UTA alapításánál
2025. április 17., csütörtök

Szuperkupa-győzelem és román bajnoki cím után Erste Liga-győztes lett a Gyergyói HK

A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.

Szuperkupa-győzelem és román bajnoki cím után Erste Liga-győztes lett a Gyergyói HK
2025. április 17., csütörtök

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója

Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója
Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója
2025. április 17., csütörtök

Új stadionban rakhat fészket a hunyadiak hollója

2025. április 17., csütörtök

Labdarúgó Bajnokok Ligája: kialakult az elődöntő mezőnye

Kialakult az elődöntő mezőnye, miután szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.

Labdarúgó Bajnokok Ligája: kialakult az elődöntő mezőnye
2025. április 17., csütörtök

UTA-jubileum: alapításának 80. évfordulójára készül a magyar és román labdarúgás meghatározó csapata

Április 18-án, pénteken ünnepli megalapításának 80. évfordulóját Arad első számú labdarúgócsapata. Az UTA a Sepsi OSK-val játszik bajnoki mérkőzést az évfordulón, de azt megelőzően egész héten különböző programokra várják a szurkolókat.

UTA-jubileum: alapításának 80. évfordulójára készül a magyar és román labdarúgás meghatározó csapata
2025. április 16., szerda

Közelebb került a Gyergyói HK, hogy megnyerje a jégkorong Erste Liga idei kiírását

A Gyergyói HK házigazdaként 3-2-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének keddi, ötödik mérkőzésén.

Közelebb került a Gyergyói HK, hogy megnyerje a jégkorong Erste Liga idei kiírását
2025. április 13., vasárnap

Férfi vízilabda vk: Magyarország fiatal válogatottja megszerezte a bronzérmet

Magyarország férfi vízilabda-válogatottja 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnap esti kisdöntőjében, és megszerezte a torna bronzérmét.

Férfi vízilabda vk: Magyarország fiatal válogatottja megszerezte a bronzérmet
2025. április 12., szombat

Magyar arany- és bronzérem a birkózó Európa-bajnokságon

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid szombaton hatalmas csatában legyőzte az olimpiai címvédő bolgár ellenfelét, ezzel aranyérmet nyert a somorjai birkózó Európa-bajnokságon. Vitek Dárius bronzérmet nyert.

Magyar arany- és bronzérem a birkózó Európa-bajnokságon
2025. április 09., szerda

Magyarverés: U-szurkolók nélkül játszaná hazai meccseit a Kolozsvári CFR

Aggasztja a Kolozsvári CFR labdarúgóklub vezetőségét és szurkolótáborát a városi rivális Universitatea, valamint bukaresti csapatok drukkereinek agresszív viselkedése.

Magyarverés: U-szurkolók nélkül játszaná hazai meccseit a Kolozsvári CFR