2011. június 21., 07:542011. június 21., 07:54
A nyári hónapokban a sorozat tavaszi adásait ismétli hétfőtől csütörtökig a műsor hagyományos időpontjában az m2; az új, 25 perces adásoknak pedig az m1 ad helyet pénteken. A fiatal széria szeptember 2-áig tizenhárom adással jelentkezik, és olyan hírességeket mutat be, mint például Szávay Ágnes teniszező, aki számos nemzetközi siker után, idén májusban jelentette be, hogy sérülése miatt egy időre visszavonul, és azóta kifejezetten ritkán ad interjút.
Itt lesz a Karinthy-gyűrűvel kitüntetett Litkai Gergely humorista, a Godot Dumaszínház egyik alapítója, Szabó Kimmel Tamás színész, a Nemzeti Színház tagja és Pálmai Anna a Katona József Színházból. A Zárórában mutatkozik be a borászdinasztia új reménysége, Gere Zsolt, Berki Krisztián világbajnok tornász, vagy éppen Pereszlényi Zsuzsa delfinkutató, Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke, Szulló Szabina Michelin-csillagos séf, Pataky Kata suttogó és Aczél Balázs intuíciókutató. A sorozat vendége lesz a Magyar Televízió munkatársa, Al Ghaoui Hesna újságíró is, aki haditudósítóként már megfordult a világ legveszélyesebb hadszínterein, és éppen a napokban indul riportfilmjét bemutatni a Monte-carlói Televíziós Filmfesztiválon.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!