Az argentinok bepótolnák a bukaresti mérkőzést

Egy későbbi alkalommal megrendezendő barátságos mérkőzéssel szeretné kiengesztelni Argentína labdarúgó-szövetsége (AFA) a román válogatottat. Az AFA levélben értesítette a román szövetséget (FRF), hogy az augusztus 10-ére, az újonnan felépült bukaresti Naţional Aréna felavatására tervezett mérkőzést – amelyet a dél-amerikaiak július végén lemondtak – jövőre vagy 2013-ban pótolják be.

2011. augusztus 03., 06:582011. augusztus 03., 06:58

A FRF jelezte, közvélemény-kutatást végez a szurkolók körében, és az eredmény ismeretében dönt arról, elfogadja-e az argentinok által felrúgott szerződés megújítását. A román drukkerek válaszait augusztus 8-áig várják, többek között a szövetség hivatalos honlapján. Ha a szurkolók támogatják az ötletet, akkor a románok nem kérnek kártérítést, és a nemzetközi szövetség beleegyezésével új időpontot tűznek ki.

Az már biztos, hogy a stadionavatót elhalasztják, az ünnepélyes átadást a szeptember 6-án esedékes, Franciaország elleni Európa-bajnoki selejtező alkalmával ejtik meg. Az argentinok elleni, lefújt találkozóra jegyet vásárlók felhasználhatják a belépőket a franciák elleni meccsen, vagy augusztus 10-éig interneten kérhetik az ellenérték visszafizetését, ehhez vissza kell, hogy küldjék a tiketteket oda, ahonnan vásárolták.
Időközben felmerült, hogy a román válogatott 10-én Üzbegisztánnal játszhatna barátságos meccset Ausztriában, ám a találkozót még nem erősítették meg. Az argentinok a hazai rendezésű Copa Américán elbukott negyeddöntő, illetve Sergio Batista szövetségi kapitány menesztése után döntöttek úgy, hogy lemondják bukaresti fellépésüket. Az AFA közben megtalálta Batista utódját Alejandro Sabella (képünkön) személyében. Az 56 éves szakember megbízatása a 2014-es brazíliai világbajnokság végéig szól. Sabella játékosként többek között a Sheffield és a Leeds csapatában szerepelt. Edzőként Libertadores Kupa-győzelemre vezette az Estudiantest 2009-ben. Az 1998-as franciaországi világbajnokságon Daniel Passarella segítője volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben