Átvette a vezetést a Bihar FC

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Győztek a feljutásért küzdő csapatok a B osztály hétközi fordulójában Az élcsoport pályára lépő tagjai győztek a B osztály erdélyi csoportjának tegnapi fordulójában, és jobb gólarányának köszönhetően a Nagyvárad vezeti a tabellát. Az eddigi éllovas Szászmedgyes nem lépett pályára.

Gazda Árpád

2006. május 11., 00:002006. május 11., 00:00

Labdarúgás
Krónika Négy mérkőzésen át tartó sikerszéria után megmutatkoztak a fáradtság jelei a feljutásra pályázó Nagyváradi Bihar FC együttesén a B osztály tegnapi hétközi fordulójában: Kiss Sándor tanítványai igencsak indiszponáltan kezdtek a Resicabányai CSM ellen. Sőt a 18. percben a vendégek szerezhették volna meg a vezetést, miután egy félpályán megszerzett labdával Hãrdãu senki által sem zavartatva száguldhatott a váradi kapu felé, ám a jó ütemben kivetődő Mijanovicsba rúgta a játékszert. A hazaiak ennek ellenére továbbra is meglehetősen fejetlenül játszottak, az első igazi hazai helyzetre tíz percet kellett várni, amikor Tudor mintegy 18 méterről a resicai kapu mellé bombázott. A második félidőben azonban feltámadt a Nagyvárad, szinte percenként veszélyeztették a resicai kaput, a vendégek pedig foggal-körömmel védekeztek. A mérkőzés egyetlen gólja végül büntetőből esett: a 16-oson belüli kezezésért az utolsó percekben megítélt 11-est Miculescu vágta a hálóba, és ezzel, miután az eddigi éllovas Szászmedgyes állt, a tabella élére repítette a Nagyváradot. B osztály, III. csoport, 25. forduló: Nagyváradi Bihar FC– Resicabányai 1-0 (Miculescu 87. – 11-esből).

Az UTA sem állta útját az U-nak
Nem kegyelmezett a Kolozsvári U az Aradi UTA-nak: Leo Grozavu feljutásért küzdő játékosai mindhárom pontot begyűjtötték partiumi kiszállásukon, és egyúttal a kiesés kapujába taszították vendéglátóikat. Pedig a mérkőzést az aradiak kezdték jobban: Orlando a 4. percben egyedül tört kapura, ám Szolomayer hárította a lövést. Az első negyedóra után azonban már csak kolozsvári helyzeteket láthatott a mintegy négyezer szurkoló, melyekből egyet értékesítettek is: Gãldeanu látványos emeléssel szerezte meg csapatának a vezetést. Az előny a második félidőben tovább nőtt. Először Székely talált be szabadrúgásból Grozav kapujába, majd Goga került ajtó-ablak helyzetbe, és nem hibázott. Az UTA Bãd fejesgóljával még szépített, de az eredményen már nem tudott fordítani. Aradi UTA– Kolozsvári U 1-3 (Bãd 72., ill. Gãldeanu 37., Székely 47., Goga 54.).

Döntetlen a végére
Szinte eseménytelen első félidővel kezdődött a szatmárnémeti kiesési rangadó a helyi Olimpia és a Gyulafehérvári Unirea között. Némi izgalmat csak a gyulafehérvári Kelemen okozott az Olimpia védelmében, míg a másik oldalon Iaþu veszélyeztetett, míg Rus 25 méteres szabadrúgása csak centikkel ment mellé. A második játékrész kezdetén aztán felélénkült a meccs, a hazaiak beerősítettek: hat perc múltán Rus szögletére Iaþu robbant be, és a felső sarokba fejelte a labdát. A gól után az Unirea is kitámadott, ám az Olimpia a 67. percben eldönthette volna mecscset, amikor Breaz tört egyedül a kapura, ám nem tudta jól lekezelni a labdát. Az utolsó tíz percben aztán valóságos rohamot indított az Unirea, aminek a ráadás harmadik percében lett meg az eredménye. Egy tizenhatoson belüli kavarodás után Tãtar hat méterről bekanalazta a kapuba a labdát, kialakítva ezzel az egyik csapat helyzetét sem javító végeredményt. Szatmárnémeti Olimpia–Gyulafehérvári Unirea (Iaþu 51., ill. Tãtar 90. + 3).

További eredmények: Nagyszalontai Liberty–Dési Unirea 4-0, Aranyosgyéresi IS–Temesvári CFR 1-1, Vajdahunyadi Corvinul– Nagyszentmiklósi Unirea 1-0, Lupényi Minerul–Besztercei Gloria II 2-0. A Szászmedgyesi Gaz Metan állt. A többi erdélyi csapat eredményei, I. csoport: Négyfalusi Precizia–FC Botoºani 1-0, Brassói FC–Brãilai Dacia Unirea 2-0, Suceavai Cetate–Brassói Forex 2-1. II. csoport: Nagyszebeni FC–Urzicieni-i Unirea 0-4.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben