Alonso világbajnok lehet Interlagosban

Fernando Alonso, a Ferrari pilótája vasárnap Sao Paulóban megszerezheti harmadik világbajnoki címét a Forma–1-ben a Brazil Nagydíjon (RTL klub, RTV1, 18.00).

2010. november 05., 09:592010. november 05., 09:59

Esélye a végső sikerre ugyan még öt pilótának van, hiszen a pontversenyben ötödik Jenson Button (189 pont) is behozhatja két futam alatt a kétszeres világbajnok spanyol versenyzőt (231) – ám ennek kevés a valószínűsége.

Ugyanígy a 206 pontos Sebastian Vettel is csak „reménykedhet” abban, hogy fordul a kocka, és ezúttal a legnagyobb riválisok, Alonso, Lewis Hamilton (210) járnak pórul Interlagosban. Az ibériai pilóta legnagyobb vetélytársa az ausztrál Mark Webber lehet, aki mindössze 11 ponttal marad el az éllovastól. Alonso abban az esetben is végső győztes, ha a második helyen végez, de Webber csak kilencedik, Lewis Hamilton pedig csak negyedik, és Sebastian Vettel nem győz. A spanyol versenyző nyeri a vb-t akkor is, ha harmadik lesz, de Webber nem szerez pontot, Hamilton legfeljebb ötödik, Vettel pedig negyedik.

A legutóbbi, az ítéletidő miatt többször is félbeszakított Dél-koreai Nagydíjon a futam előtt még éllovas Webber kiesett, miután kicsúszott, s ütközött, de istállótársa, Vettel is feladásra kényszerült. Alonso ötödik idei győzelmével a pontverseny élére került. A számolgatás, az esélylatolgatás óriási, ám a versenyzők nagyon óvatosan fogalmaztak. „Nagyon keményen dolgoztunk az utóbbi versenyeken és érdekes, izgalmas futamra számítok – nyilatkozta a 2005-ben és 2006-ban világbajnok Alonso. – Az időjárás változékony errefelé, így mindenre kell készülnünk.

Egy biztos, aki sok pontot veszít a brazil GP-n, annak nagyon nehéz dolga lesz az utolsó versenyen, Abu-Dabiban. Nem hinném, hogy ezen a versenyen dől el a vb-cím sorsa.” A tavalyi brazil GP-n győztes Webber most is kemény harcra számít: „A Ferrari nagyon gyors, remélem én is az leszek.” Hamilton viszont életben szeretné tartani az esélyeit: „Nagyon fontos, hogy úgy utazhassunk a világbajnokság utolsó futamára, Abu-Dabiba, hogy még nyílt legyen a küzdelem.” Vettel fantasztikus légkörre számít, még akkor is, ha egyes szakértők szerint csupán az lesz a feladata, hogy támogassa csapattársát, Webbert, akinek így még esélye lehet a végső sikerre.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben