Alonso fiesztázhatott az Olasz Nagydíj végén

Néhol fordulatos, ám javarészt eseménytelen futamot követően, idei harmadik győzelmét aratva nyerte meg a tegnapi Forma–1-es Olasz Nagydíjat Fernando Alonso. A Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája a rajtot ugyan elrontotta, de kitartásának és boxtaktikájának köszönhetően végül őt intették le elsőként a monzai futam végén.

Balogh Levente

2010. szeptember 13., 09:412010. szeptember 13., 09:41

Már a szombati időmérő Fernando Alonsóról és a Ferrariról szólt, megtörve ezzel a Red Bull eddigi egyeduralmát az idei helyosztókon: a kétszeres világbajnok spanyol megszerezte az első rajtkockát, míg társa, Felipe Massa a harmadik rajthelyről indulhatott. Közéjük Jenson Button (McLaren–Mercedes) ékelődött be, míg a negyedik-ötödik helyről a vb-pontverseny éllovasai, Mark Webber (Red Bull) és Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) indultak.

A rajtot Button kapta el a legjobban: Alonso mellett elhúzva átvette a vezetést, és a spanyol majdnem még jobban megjárta, hiszen egy darabig úgy tűnt, hogy Massa is képes lesz megelőzni. Ez azonban meghiúsult, majd a rajt után szintén egy helyet javító Hamilton autójának jobb első kereke beleakadt a brazil Ferrarijába. Az incidenst követően Massának nem esett baja, ám Hamilton autója irányíthatatlanul vágódott a kavicságyba, a vb-pontversenyben élen álló pilóta számára így a futam véget ért. Az élen Button jól tartotta vezető pozícióját, de meglépni nem tudott, Alonso keményen tapadt rá, a negyedik körben meg is futotta a legjobb időt. Közelebb azonban nem tudott kerülni Buttonhoz, aki a 27. körtől kezdve egymás után három körben is a leggyorsabbnak bizonyult.

A tavalyi szezon világbajnoka azonban hiába volt jobb a pályán, a spanyol a boxban hatékonyabb volt, és ez sorsdöntőnek bizonyult. Alonso kerékcseréje gyorsabb volt, mint a mclarenesé, ami a 38. körben a vezetés viszszaszerzését jelentette a spanyolnak. Alonso ezt követően ugyanúgy őrizte elsőségét, mint a korábbiakban Button, így a legnagyobb izgalmat a v--pontversenyben második, de a rajtnál pocsékul reagáló, így több helyet is visszaesett Webber és Hülkenberg hatodik helyért vívott csatája jelentette, amelyet végül a kitartóbb és erőszakosabb ausztrál nyert meg. Magát a futamot viszont Alonso, aki már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így Buttont és Massát megelőzve elsőként hajtott át a célvonalon. Ám a legboldogabb vélhetően Webber volt, aki Hamilton kiesése és a hatodik hely nyomán ismét átvette a vezetést a pontversenyben.



Olasz Nagydíj

Pontszerzők:
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari),
2. Jenson Button (brit, McLaren),
3. Felipe Massa (brazil, Ferrari),
4. Sebastian Vettel (német, Red Bull),
5. Nico Rosberg (német, Mercedes),
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull),
7. Nico Hülkenberg (német, Williams),
8. Robert Kubica (lengyel, Renault),
9. Michael Schumacher (német, Mercedes),
10. Rubens Barrichello (brazil, Williams).

A vb-pontversenyek állása

Pilóták:
1. Webber 187 pont,
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 182,
3. Alonso 166,
4. Button 165,
5. Vettel 163,
6. Massa 124,
7. Rosberg 112,
8. Kubica 108,
9. Schumacher 46,
10. Adrian Sutil (német, Force India) 45,
11. Barrichello 31,
12. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 21,
13. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 19,
14. Hülkenberg 16,
15. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 13,
16. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 7,
17. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 6,
18. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 3.

Csapatok:
1. Red Bull 350,
2. McLaren–Mercedes 347,
3. Ferrari 290,
4. Mercedes 158,
5. Renault 127,
6. Force India 58,
7. Williams 47,
8. Sauber 27,
9. Toro Rosso 10.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben