A Real Madrid és az FC Barcelona megvásárolja a fél Juventust

Olasz és spanyol klubok az olaszországi bundabotrány miatt a másodosztályba visszaminősített Juventus bajnokcsapatának legalább a felét vásárolnák meg.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. július 21., 00:002006. július 21., 00:00

A Real Madrid honlapján közzétett hírek szerint a királyi gárda már leigazolta a századik válogatottságát éppen a világbajnoki cím elhódításával megkoronázó Cannavarót és a brazil védekező középpályás Emersont. A spanyol sajtó úgy tudja, a két játékosért húszmillió eurót fizetett a Real, ahova a 32 éves Cannavaro és a 30 éves Emerson tulajdonképpen követik a két hete vezetőedzővé kinevezett Fabio Capellót. Utóbbinak a kinevezésével, valamint a két világklasszis átigazolásával a Real Madrid megoldaná azt a gondot, amellyel Hierro és Makelele távozásával a klub évek óta küszködik. A madridiak szerint a rutinos, 32 éves Cannavaro a fiatal Sergio Ramosszal tökéletes párost alkot majd a védelem tengelyében, Emerson pedig évek óta az egyik legmegbízhatóbb játékos a posztján. A Real ugyanakkor szeretné megszerezni a szintén világbajnok olasz Zambrotta, valamint a francia Thuram aláírását is, de a hírek szerint mindketten az ősi rivális FC Barcelonához tartanak. Zambrottáért állítólag 14 millió eurót fizet a BL-címvédő katalán klub.
A Juventus az egyik legérintettebb klub az olaszországi, még le nem zárt bundabotrányban. A római sportbíróság fellebbezés alatt álló ítélete szerint a csapat legutóbbi két bajnoki címét elvették, a zebráknak pedig a másodosztályban mínusz 30 ponttal kell kezdeniük a következő bajnokságot. Ugyanakkor a Serie B-ben folytatja a Fiorentina és az SS Lazio is. Az ügyben összesen 30 válogatott játékos, továbbá 26 klubvezető, játékvezetők és asszisztensek is érintettek, közülük többet vád alá helyeztek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában