A maximum sem volt elég

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

B csoport: Paraguay–Trinidad és Tobago 2-0 Teljesítőképességének határán és jelentős bírói segítséggel sem tudott csodát művelni Trinidad és Tobago a jóval tapasztaltabb Paraguay ellen.

Gazda Árpád

2006. június 22., 00:002006. június 22., 00:00

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodó karibiaknak először kellett a támadásra koncentrálniuk a vb-n, és ez hamar megbosszulta magát: a 25. percben Sancho a saját kapujába fejelte a büntetőterületre visszaérkező labdát. Tíz perccel később ráadásul a nem létező kezezést látó partjelzőnek köszönhetően úszta meg az újabb gólt Leo Beenhakker csapata, amely azonban a szünetbeli angol vezetés tudatában eltökélten kezdte a második játékrészt. A semleges nézők szimpátiáját is élvező trinidadiak lelkesen, de szervezetlenül szállták meg a paraguayi térfelet, aminek csak néhány apró helyzet lett a következménye, miközben a hajrában Santa Cruz és Cuevas közös kontrája végképp eldöntötte a találkozót.
„A győzelemmel a játékosaim bebizonyították, hogy klasszis futballisták, hiszen a svédek elleni vereség után nagyon nehezen tudtam motiválni őket, de végül emelt fővel búcsúzhatunk” – mondta a találkozó után Anibal Ruiz, aki alatt azonban így is inog a paraguayi kispad. „Nyílt mérkőzés volt, amelyen nekünk is megvolt a magunk lehetősége a győzelemre, de ha nem használod ki a helyzeteidet, az ellenfél megérdemelten győz. Ez volt az ország első vb-szereplése, ami sok tapasztalatot hozott, így következő alkalommal magabiztosabb lesz a csapat” – mondta tanítványairól a trinidadiak holland edzője.

B csoport, 3. forduló: Paraguay–Trinidad és Tobago 2-0 (1-0). Kaiserslautern, 48 ezer néző. Vezette: Rosetti (olasz). Gólszerzők: Sancho (25. – öngól), Cuevas (86.). Paraguay: Bobadilla – Caniza (Da Silva, 88.), Caceres (Manzur, 78.), Gamarra, Nunez – Acuna, Barreto, Paredes, Dos Santos – Santa Cruz, Valdez (Cuevas, 66.). Trinidad és Tobago: Jack – Lawrence, Sancho, John (Jones, 31.) – Edwards, Whitley (Latapy, 66.), Birchall, Theobald, Yorke – Stern, Glen (Wise, 40.).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában