A magyar ifik számára is mumusok a szerbek

A nagyváradi ifjúsági vízilabda-Eb csütörtöki játéknapján kiderült: a magyaroknál nem csupán a felnőtt válogatott „privilégiuma”, hogy drámai mérkőzéseket játsszon a szerbekkel.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. július 28., 00:002006. július 28., 00:00

Vízilabda
Keszthelyi Tibor tanítványai a „nagyok” stílusát lekoppintva izgalmas, parázsmeccsen maradtak alul a nagy mumussal szemben a négy közé jutásért játszott csoportkör utolsó mérkőzésén, igaz, ez a továbbjutást már nem befolyásolta, a vereség ugyanis azt jelenti, hogy a magyar válogatott az első helyett a csoport második helyéről jutott be a pénteki elődöntőbe. A szerbek már a mérkőzés elején határozottabbak voltak, és elhúztak két góllal, és mivel védelmük a felnőtt válogatottnál megszokotthoz hasonlóan kemény és hatékony volt, a magyar gárda hiába kínlódott a feltörésével, csupán egyszer talált be a szerb kapuba. A második negyedben aztán megrázták magukat a magyarok, és 3-3-at is mutatott már az eredményjelző, ám Darko Udovicsics tanítványai könnyedén visszavették a vezetést, és 6-4-re hozták ezt a nyolc percet is. Varga Dénesék számára a harmadik negyed jelentette a mélypontot, ekkor négy góllal, 10-6-ra is elhúztak a szerbek, ám a zárónegyedre a több száz drukker kiszurkolta a magyar feltámadást: bravúros játékkal följöttek 11-11-re. Ekkor azonban ismét elkezdtek kapkodni, így a végén a szerbek szerezték meg a győztes gólt.
Románia junior vízilabdázói megnyerték csoportjukat, miután kiegyenlített mérkőzésen 12-9-re legyőzték Szlovéniát, és a 9–10. helyért játszhatnak Olaszország ellen.
Ifjúsági vízilabda-Eb, E csoport (a legjobb négy közé jutásért): Magyarország–Szerbia 11-12. G csoport (a 9–16. helyért): Románia–Szlovénia 12-9.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában