A visszautat keresik a Liga 1-ből kizárt csapatok

Az elmúlt évek egyik legszínvonalasabb bajnoksága elé néz a másodosztály második csoportjának mezőnye, legalábbis ezt vetíti előre az a tény, hogy a csapatok között három olyan együttes is helyet kapott, amelynek a pályán elért eredmények alapján az élvonalban lenne a helye.

2011. augusztus 19., 08:162011. augusztus 19., 08:16

A bajnoki ezüstérmes FC Temesvár, a Liga 1 elmúlt idényében 14., azaz bennmaradó helyen zárt Besztercei Gloria, illetve a másodosztály nyugati csoportjából a második helyről feljutott Nagyváradi Bihar FC a licencadó bizottság eddig sosem látott szigora és a nemzetközi Sportdöntőbíróság rábólintása nyomán nem kapott indulási jogot az első osztályban. Az együtteseket a második vonalba sorolták vissza, ahol mindhárom csapattal szemben egyértelmű az elvárás: az azonnali feljutás.

Túlzott optimizmus Temesváron?

A bajnokság pénteken mindjárt egy rangadóval, a Temesvár–Bihar mérkőzéssel kezdődik el. Liga 1-es derbinek nevezni azért túlzás lenne a bánsági városban esedékes összecsapást, hiszen míg a váradiak nagyjából megtartották a feljutást kiharcoló keretet, a Béga-partiaknál csapatostul hagyták el a süllyedő hajót. Elég csak Alexa, Zicu, Bourceanu, Nikolics, Pantilimon és Cisovsky nevét említeni, és nem utolsósorban Dusan Uhrin vezetőedzőét, aki nem akart a román másodosztály valaha látott legdrágább edzője lenni, így távozott. A csapatot most a bajban már máskor is bevetett „házi edző”, Valentin Velcea készíti fel, mégpedig nem csak a feljutásért vívott harcra: Gheorghe Chivorchian, az igazgatótanács elnöke a rajt előtt kijelentette, a temesvári csapat másik célja a Román Kupa döntőjének elérése.

A sportvezetők leginkább azokra a játékosokra alapoznak, akik az elmúlt idényben is nagyjából helyet kaptak a kezdőcsapatban, és még nem távoztak (például Luchin, Goga, Sepsi, Tameş, Curtean, Axente), igaz, legtöbbjük esetében könnyen előfordulhat, hogy mégis eligazolnak. A hirtelen jött hurráoptimizmus az elmúlt hetek hírei alapján azonban nem tűnik megalapozottnak. Marian Iancu klubtulajdonos bő egy hete még azt nyilatkozta, veszélyben a másodosztályos indulás is, ugyanis a Temes megyei adóhivatal zárolta a klub számláit a 25 millió lejt, azaz mintegy 6 millió eurót kitevő, javarészt a labdarúgók és más alkalmazottak keresete után nem rendezett adók és egészségügyi biztosítások miatt. A problémák az önkormányzattól várt támogatást is lehetetlenné tették. A másik kényes ügy a névhasználat: bár már rég nagy dobra verték, hogy Iancuék visszaszerezték a Poli nevet és dicsőséglistáját, kiderült, hivatalosan még mindig csak FC Temesvár néven szerepelhetnek, ám Chivorchian elmondása szerint amint megjön az októberre várt nemzetközi engedély, átkeresztelkedhetnek, függetlenül attól, hogy már zajlik a bajnokság.

Az összeszokottság erejében bíznak Nagyváradon

A temesváriak problémái láttán nem véletlen, hogy a Nagyváradi Bihar FC pénteken három pontért utazik a Béga-parti városba. Gheorghe Ghiţ vezetőedző nagyjából ugyanazokkal a játékosokkal vág neki a bajnokságnak, mint tavaly: csak Cristian Cigan és Cosmin Iuhas távozott, míg az érkezettek listáján ketten szerepelnek: Diarra (UTA) és a váradi Sebastian Sfârlea (Mioveni). Ghiţ ezzel együtt a korábbinál erősebbnek érzi csapatát, ugyanis szerinte az összeszokottság nagy fegyverténynek számít. A váradiak edzője szerint kiélezett küzdelem várható a feljutásért, amiért legalább hat csapat lesz versenyben. Köztük van a harmadik pórul járt csapat, a Besztercei Gloria is, amelyet Junior Moraes távozása óta a Liga 1-ben sem az egyéni teljesítmények, hanem a jó csapatmunka tartott bent, és Jean Pădureanu tulajdonos szerint ez most azonnal visszaviheti őket a Liga 1-be. A Gloria háza táján szintén nem voltak nagy mozgások, azt leszámítva, hogy Nicolae Manea jóval több fiatal, saját nevelésű játékosra is számít.

Odaérhet az UTA is?

A Liga 1-ből kizárt csapatok mellett három másik együttesnél beszélnek a feljutás lehetőségéről. Egyikük az Aradi UTA, amellyel szemben minden évben ez az elvárás, ám az állandó anyagi nehézségek és a szövetséggel vívott csatározások az elmúlt években lehetetlenné tették az előrelépést. Azt még mindig nem lehet tudni, hogy a hatszoros bajnok piros-fehérek eltiltása a feljutástól érvényben marad-e. Mindenesetre a nyári szünet – amely a román bajnokság történetének egyik legőrültebb periódusa – több olyan precedenst szolgáltatott, amelyekbe belekapaszkodhat a gazdasági működési forma megváltoztatása miatt a feljutástól még két évig eltiltott UTA. Az egyik példa a Săgeata Năvodari esete, amely hasonló okok miatt lett januárban megbüntetve, ám a csapat így is részt vehetett a feljutásért utólag kiírt osztályozón.

A további kapaszkodókat a harmadosztályos feljutók esete adja az aradiaknak, ugyanis a csoport négy újoncából kettő szintén „furcsa körülmények” között nyert indulási jogot. A Gheorghe Popescu által finanszírozott, Ion Crăciunescu elnök által vezetett Chindia Târgovişte, illetve a Máramarosi U FC annak ellenére feljuthatott a Liga 2-be, hogy csak egy éve alakult, miközben a FRF év elején módosított szabályzata világosan kimondja, egy csapat csak akkor juthat egy osztállyal feljebb, ha legalább három éve a FRF tagja.

A négy nagynevű csapat mellett az ALRO Slatina és a végleg Turnu Severinbe költözött Gaz Metan CFR szeretne beleszólni a feljutásért vívott harcba. Utóbbi azért hagyja el Craiovát, mert sportbázisát visszaigényelték a jogos tulajdonosok. A 2. csoportba a Târgovişte és a Máramaros mellett a Nagyváradi Luceafărul és a CSM Slatináról FC Oltra átkeresztelt együttes jutott fel a harmadosztályból. A Luceafărul fennállása 10. évében érte el eddigi legnagyobb sikerét, a csapat Váradszentmártonban játssza hazai meccseit.

Új tag a 2. csoportban a Bukaresti Juventus is, amely a másik csoport utolsó helyén végzett az elmúlt idényben, ám mivel az élvonalból kiesett Urziceni-i Unirea és Craiovai U nem kapott indulási jogot – előbbi visszalépett, utóbbinak pedig megszüntették FRF-tagságát –, a kiesettek közül a Brăilát és a Juventust visszafogadták. A bukarestiek a Craiova helyét átvéve kerültek át a nyugati csoportba, a Iaşi-i Polit ezúttal a keletibe sorolták. A colentinai csapat nem azonos az 1930-ban román bajnokságot nyert Juventusszal: utóbbi 1952-ig létezett, a Ploieşti-i Petrolul jogelődje. A mostani Juventus – amely szombaton 11 órakor Aradon kezd – még Calculatorul néven 1992-ben alakult meg.

A legjobbak a Digi Sporton

A Liga 2 második csoportjának legjobb meccseit ezentúl a Digi Sport csatornán lehet figyelemmel követni. Bár eredetileg arról volt szó, hogy az RCS&RDS kábelszolgáltató által működtetett televízió 1,2 millió euróért megveszi az összes másodosztályos meccs közvetítési jogát, és ezáltal a két csoport csapatai egyenként 37 500 euróval gazdagodnak, a Digi végül úgy döntött, csak a legjobbakkal ül tárgyalóasztalhoz, és külön-külön – az említettnél magasabb összeget kínálva – meg is egyezett a Temesvárral, a Biharral, illetve az UTA-val arról, hogy a Digi Sport rendelkezik hazai meccseik közvetítési jogaival. A sorozatot pénteken 20 órakor nyitják meg a Temesvár–Bihar FC találkozóval. n Páva Adorján

Liga 2, 2. csoport, az első forduló menetrendje, péntek: Temesvári Poli–Nagyváradi Bihar FC (Digi Sport, 20.00). Szombat: Chindia Târgovişte–Besztercei Gloria, Nagyváradi Luceafărul–Dévai Mureşul, Máramarosi FC U–FC Argeş, Aradi UTA–Bukaresti Juventus, Drobeta Turnu Severin-i Gaz Metan CFR–Tordai Arieşul, Gyulafehérvári Unirea–CSM Râmnicu Vâlcea, FC Olt–Alro Slatina.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben