A kedden kezdődő kanadai rövid pályás úszó-világbajnokságra való tekintettel a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) december 14-ére tervezi azt az elnökségi ülését, ahol Gyárfás Tamás személyesen tájékoztat a szerdán bejelentett lemondásának hátteréről.
2016. december 04., 14:342016. december 04., 14:34
Ezután történhet csak meg a jelölő bizottság tagjainak felkérése, valamint a rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívása – közölte szombati közleményében a sportági szövetség.
A 23 éve regnáló elnök, mint ismeretes, a „rendszerváltást\" sürgető olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszis Hosszú Katinka és a mögötte felsorakozott válogatott sportolók és edzők által kirobbantott nyilvános vitát követően jelezte távozási szándékát, de jelenleg ő is Kanadában tartózkodik, ahol a világszövetség (FINA) alelnökeként vannak feladatai.
A magyar delegációt Hargitay András szövetségi kaptány vezeti, aki a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról beszélt, hogy Hosszúval és edző-férjével, Shane Tusuppal még mindig „elbeszélnek egymás mellett\". Konkrétumokig el sem jutottak a rövid pályás vb helyszínén megtartott szakmai tanácskozáson, mert a beszélgetés közepén a sportoló és szakvezetője távoztak. A magyar sportnapilap információ szerint azért, mert a kapitány bíráló, emelt hangnemben fogadta őket, ugyanakkor a MÚSZ később Hargitay nevében hibaigazítást kért, mert tudomásuk szerint Hargitay nem támadta Hosszúékat. „Valamennyi edző kollégám a fültanúja volt annak, hogy a lapban szereplő mondatok – »Ezt akartad Katinka? Örülsz? Ez volt a célod?« – semmilyen formában nem hangzottak el a válogatott edzők windsori megbeszélésén\" – szögezik le a közleményben. Hírösszefoglaló
Magyarosították a vízililiomokat
Water Lilire és Water Lalira változtatja meg a 2017-es budapesti „vizes\" világbajnokság kabaláinak nevét a szervezőbizottság. A hétvégén kiadott közlemény alapján a figurák megalkotásánál fontos szempont volt, hogy magyar vonatkozású, vízhez kötődő, könnyen azonosítható, kedvelt állat vagy növényfaj képezze a koncepció alapját. Így esett a választás a vízililiomokra, amelyeket viszont múlt heti bemutatásuk után „pellengérre\" állított a közvélemény. A tavaly már visszavont Bol-dog névre keresztelt puli után, most a kabalafiút érte támadás eredeti neve miatt, mivel a Water Willy nevet az internetes kereső alapján szexuális játékszer viseli. Az angol zsargonban egyébként „Willy\"-nek szokták becézni a kisfiúk nemiszervét.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!