Fotó: MTI
2011. november 14., 05:512011. november 14., 05:51
Az még kérdéses, hogy az egykori Népstadionban ez volt-e az utolsó fellépése a válogatottnak – a tervek szerint jövőre elkezdik az aréna lebontását –, a meccs győztesének kiléte viszont nem volt az. A várakozásoknak megfelelően óriási fölényben futballozott a magyar válogatott, amely a világranglistán 90 hellyel előzi meg a liechtensteini csapatot. Az első félidőben legfőképpen a széleken és inkább a bal oldalon vezetett veszélyesebb akciókat Egervári Sándor együttese, Priskin éppen egy ilyen támadás végén szerzett vezetést Dzsudzsák remek beadásából, majd újfent ő volt eredményes egy kipattanót értékesítve. Bogdánnak, a magyarok fiatal kapusának mindössze egyetlen védést kellett bemutatnia az első negyvenöt percben.
A fordulást követően visszavett a hazai gárda, így jóval kevesebb veszélyes szituáció alakult ki a liechtensteiniek kapuja előtt. A csendesen csordogáló összecsapás hangulatát aztán Dzsudzsák törte meg, az orosz Anzsi Mahacskala légiósa egy rendkívül elegáns emeléssel növelte háromgólosra a magyarok előnyét. Ez lendületet adott a csapatnak, és két perc múlva Koman már a negyedik hazai gólt szerezte. A 89. percben Feczesin is betalált, és a ráadásban is növelhette volna még előnyét a gárda, ám az eredmény már nem változott.
A barátságos összecsapáson hoszszú idő után újra szerephez jutott Tőzsér Dániel remekül játszott. „Jól futballozott, kamatoztatni tudta azt, ami a legnagyobb erényének számít, azaz a mélységi passzokat, amelyekből tudtunk építkezni” – mondta a szakember a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő Genk középpályásáról. A tréner hozzátette: örül annak, hogy olyan meghatározó támadók, mint Rudolf Gergely, Szalai Ádám és Szabics Imre, távolléte ellenére sem volt gond a csatárok játékával: „Voltak jó teljesítmények, a két gólt szerző Priskin Tamás jól játszott, és Németh Krisztiánnal sem lehetek elégedetlen.”
A pénteken Belgiumban pályára lépő román válogatottat ezzel szemben rendkívül sok kritika érte a fővárosi sajtó és több szakember részéről. Victor Piţurcă együttese ugyanis elképzelés nélküli játékkal 2-1-re alulmaradt Liege-ben, úgy, hogy Van Buyten fejes és Cociş öngólja ellenére Románia akár pontot is szerezhetett volna, a kiengedő hazaiak ugyanis összehoztak egy tizenegyest, de Gillet a 87. percben kivédte Raţ büntetőjét. A legtöbben azt nehezményezik, hogy a szövetségi kapitány erős csapatok ellen kísérletezget – ezúttal a sérülés miatt csupán 8 percet játszó Marian Pleaşcă, illetve Valerică Găman személyében avatott újoncot. A románok kedden Görögországgal mérik össze erejüket az ausztriai Altachban, míg a magyarok Lengyelország vendégeként zárják az évet.
A még az Európa-bajnoki szereplésért harcoló együttesek közül két válogatott már a kontinensviadalon érezheti magát, hiszen a pótselejtezőkben a horvátok 3-0-ra nyertek Törökországban, míg Írország 4-0-ra diadalmaskodott Észtországban. Utóbbi mérkőzést Kassai Viktor vezette, és a baltiak szerint rosszul: a két hazai piros lap és a vendégeknek megítélt tizenegyes miatt az ő számlájára írják a kudarcot. A másik két meccsen a csehek 2-0-ra verték a vendég Montenegrót, míg a portugálok 0-0-ra zártak Boszniában a visszavágókat kedden rendezik.
Európa-bajnoki pótselejtezők, első mérkőzések: Bosznia-Hercegovina–Portugália 0-0, Törökország–Horvátország 0-3 (Olic 2., Mandzukic 32., Corluka 51.), Csehország–Montenegró 2-0 (Pilar 63., Sivok 92.), Észtország–Írország 0-4 (Andrews 13., Walters 67., Keane 71., 88. – 11-esből. Kiállítva: Stepanov 34., Piiroja 77. – Észtország). Európai válogatottak barátságos mérkőzései, péntek: Magyarország–Liechtenstein 5-0 (Priskin 10., 20., Dzsudzsák 76., Koman 79., Feczesin 89.), Belgium–Románia 2-1 (Van Buyten 11., Cociş 43. – öngól, ill. Daniel Niculae 65.), Grúzia–Moldova 2-0, Albánia–Azerbajdzsán 0-1, Ciprus–Skócia 1-2, Dánia–Svédország 2-0, Görögország–Oroszország 1-1, Hollandia–Svájc 0-0, Lengyelország–Olaszország 0-2, Ukrajna–Németország 3-3, Franciaország–Egyesült Államok 1-0, Mexikó–Szerbia 2-0, Wales–Norvégia 4-1, Anglia–Spanyolország 1-0.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.