Omrani (labdával) ezúttal is nyerőembernek bizonyult a CFR-nél
Fotó: Kolozsvári CFR
A Kolozsvári CFR egy-, míg a Ferencváros kétgólos győzelmet aratott a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első, szerda este lejátszott mérkőzésén.
2019. július 24., 23:042019. július 24., 23:04
2019. július 24., 23:182019. július 24., 23:18
A kincses városi bajnokcsapat az izraeli Maccabi Tel-Aviv együttesével csapott össze a Gépész utcai stadionban, és Billel Omrani 22. percben szerzett góljával sikerült minimális előnyre szert tennie. (A BL-selejtező első fordulójának múlt heti, az FC Asztana elleni hazai visszavágóján Omrani két góllal köszönt be).
A Ferencváros játékosai örülnek a megnyugtató hazai győzelemnek
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az ugyancsak a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában érdekelt Ferencváros szintén hazai pályán 3-1-re legyőzte a máltai Vallettát az első mérkőzésen, így magabiztos előnnyel várhatja a jövő keddi idegenbeli visszavágót.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
szóljon hozzá!