A Hősök terén mondtak köszönetet egymásnak a magyar szurkolók és játékosok

A magyar válogatottnak a franciaországi Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével elégedett több ezres tömeg fogadta a labdarúgócsapatot a budapesti Hősök terén hétfőn. A szurkolók megtöltötték a tér középső részét, illetve a rendőrség lezárta a Dózsa György utat is az ünneplés idejére.

MTI

2016. június 28., 13:032016. június 28., 13:03

A rajongók már a csapat buszának megérkezése előtt Ria, Ria, Hungária!, Szép volt, fiúk!, Magyarország, ollé, ollé! rigmusok kiáltásával melegítettek az ünnepségre. A millenniumi emlékmű előtt felállított, illetve további két kivetítőn is követhették a színpadon zajló eseményeket a nemzeti színű arcfestést viselő és nemzeti színű zászlókat lobogtató emberek. A csapat buszának megérkezése után Kovács Kokó István műsorvezető egyenként szólította a színpadra a válogatott tagjait. A futballisták vezetéknevének említése után a tömeg egy emberként kiabálta a játékosok keresztnevét.

Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya az ünneplésen azt hangsúlyozta, hogy a szurkolók, a fergeteges szurkolás nélkül nem jöttek volna a sikerek, ezért nem lehetnek eléggé hálásak. Ezt követően örömét fejezte ki, hogy a játékukkal sikerült összekovácsolni a nemzetet és „Magyarország a legnagyobb ország lett”. Szerinte a felkészülés jól sikerült, és sajnálják a Belgium elleni vereséget. Végül hangsúlyozta: a csapat jó játéka nem egy-két hétre szól.

Bernd Storck szövetségi kapitány megköszönte a szurkolók támogatását, majd úgy nyilatkozott, hogy a jövő csapata áll mögötte, és megérdemelték azt a sikert, amit elértek. A következő fontos feladatnak a világbajnoki selejtezőket nevezte és kifejezte reményét, hogy ezt az akadályt is leküzdik. „Keményen fogunk dolgozni ezért” – mondta Bernd Storck.

Végül Király Gábor kapusnak tette fel Kovács Kokó István műsorvezető azt a kérdést, hogy folytatja-e a játékot. A kapus erre azt mondta: elgondolkodik ezen. Az ünneplés résztvevői még hosszú időn keresztül éltették a magyar válogatottat, majd a forgalom elől lezárt Andrássy úton elindultak a belváros felé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK