Fotó: Veres Nándor
Bízik a székelyföldi FK Csíkszereda rájátszásba jutásában László Csaba, aki szakmai igazgató és megbízott vezetőedző a labdarúgóklubnál.
2022. december 01., 16:102022. december 01., 16:10
Előbbi pozíciójába szeptemberben nevezték ki az 58 éves székelyudvarhelyi születésű szakembert, utóbbi területen pedig váratlanul kell helytállnia Francisc Dican vezetőedző helyett.
A naptári év utolsó mérkőzésén, Temesváron ül le a kispadra László Csaba, aki a közmédiának nyilatkozva csütörtökön elmondta: a klub érdekében vállalta a rövid beugrást.
– fogalmazott, hozzáfűzve, ez a legjobb megoldás, hogy segítse a csapatot. Meglátása szerint a legnagyobb ajándék karácsonyra a csíkszeredai futballdrukkereknek a három pont megszerzése lenne.
Mint hangsúlyozta, négy mérkőzésük van hátra, három győzelemmel pedig biztosítanák helyüket a playoffban.
A téli szünet után január 16-án találkozik ismét a keret, addigra reményei szerint már lesz végleges megoldás az edzői posztra. Megerősítette azt az értesülést, amely szerint szóba került a Honvéddal 2017-ben magyar bajnok Vernes Richárd szerződtetése. Mint mondta, bízik benne, hogy a játékos januárban már velük kezdi a felkészülést.
Új vezetőedzővel, László Csabával készül a szombati, Temesvári Poli elleni idegenbeli mérkőzésre az FK Csíkszereda. A labdarúgó 2. Liga utolsó idei mérkőzése előtt a székelyudvarhelyi születésű szakemberrel beszélgettünk.
A magyar női vízilabda-válogatott 13-9-re kikapott a görög csapattól a vasárnapi fináléban, ezzel ezüstéremmel zárt a kínai Csengtuban rendezett világkupa-szuperdöntőben.
Nyolcvanéves a Partium, Erdély, Románia egyik legszeretettebb és legsikeresebb futballcsapata, az Aradi UTA, azaz az Öreg Hölgy, amely – „stílusosan” – futballmeccsel ünnepelt pénteken este.
Pénteken ünnepli alapításának 80. évfordulóját Arad labdarúgócsapata, az UTA, és idén lesz 115 éve, hogy megszületett a klub egykori tulajdonosa, báró Neuman Ferenc. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár személyesen ismerte Feri bárót.
A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.
Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.
Kialakult az elődöntő mezőnye, miután szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
Április 18-án, pénteken ünnepli megalapításának 80. évfordulóját Arad első számú labdarúgócsapata. Az UTA a Sepsi OSK-val játszik bajnoki mérkőzést az évfordulón, de azt megelőzően egész héten különböző programokra várják a szurkolókat.
A Gyergyói HK házigazdaként 3-2-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének keddi, ötödik mérkőzésén.
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnap esti kisdöntőjében, és megszerezte a torna bronzérmét.
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid szombaton hatalmas csatában legyőzte az olimpiai címvédő bolgár ellenfelét, ezzel aranyérmet nyert a somorjai birkózó Európa-bajnokságon. Vitek Dárius bronzérmet nyert.
szóljon hozzá!