2011. június 24., 07:262011. június 24., 07:26
Az első két sikerét még Pelé vezérletével, 1962-ben és 1963-ban arató Sao Pauló-i együttes az első félidőben nem tudta feltörni a rivális kiváló védekezését, a brazil futball jelenlegi legnagyobb tehetségének tartott 19 éves Neymar is csak szenvedett, a szünet után azonban gyorsan változott a játék képe. A több európai csapat által is csábított fiatal csatár a 47. percben vezetéshez juttatta együttesét. A 69. percben Danilo révén tovább növelte előnyét a brazil gárda, a hajrá mégis izgalmasan alakult, mivel a lefújás előtt tíz perccel Durval öngóljával szépített az ötszörös Libertadores Kupa-győztes Penarol, egyenlítenie azonban már nem sikerült. A meccs lefújását követően egy ideig nem az ünneplésé volt a főszerep, ugyanis a két csapat játékosai egymásnak estek, percekig ütötték és rugdosták egymást, ráadásul néhány berohanó néző is csatlakozott a verekedéshez.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!