A belga Georges Leekens lesz a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya

Georges Leekens •  Fotó: Mlsz.hu

Georges Leekens

Fotó: Mlsz.hu

A belga Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke később bejelentette: a tréner megbízatása két évre, az Eb-selejtezősorozat végéig szól, és fél évvel meghosszabbítható.

MTI

2017. október 30., 15:132017. október 30., 15:13

2017. október 30., 15:592017. október 30., 15:59

A 68 éves szakember játékosként ötször nyert belga bajnoki címet, volt belga kupagyőztes, tagja volt hazája válogatottjának, és az FC Brugge játékosaként szerepelt BEK- és UEFA Kupa-döntőben is. Több mint háromszáz ligamérkőzésen és 40 nemzetközi összecsapáson vett részt.

Edzőként Belgiumban klubcsapataival nyert bajnokságot és kupát is, munkáját az év edzője címmel ismerték el.

Kétszer volt a belga válogatott szövetségi kapitánya, irányításával jutott ki a nemzeti csapat az 1998-as franciaországi világbajnokságra, 2010 és 2012 között pedig ő rakta le a mostani belga válogatott alapjait, olyan játékosokkal, mint Eden Hazard, Kevin De Bruyne vagy Romelu Lukaku.

Legutóbbi eredményeit a tunéziai, majd az algériai labdarúgó-válogatott élén érte el: Tunéziát a 2015-ös, Algériát a 2017-es kontinenstornán irányította.

Ahogy azt már korábban bejelentették, a következő két barátságos mérkőzésen, a Luxemburg elleni idegenbelin (november 9.), valamint a Costa Rica elleni hazain (november 14.) ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja majd a nemzeti csapatot, Leekens ez után veszi át az irányítást.

Eddig, 2015. július 20. és idén október 17. között a német Bernd Storck volt a szövetségi kapitány, ő a sikertelenül megvívott vb-selejtezők után közös megegyezéssel távozott.

korábban írtuk

Búcsút intett Storcknak a Magyar Labdarúgó Szövetség
Búcsút intett Storcknak a Magyar Labdarúgó Szövetség

Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában