Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elutasította a DVSC két játékosának, Mészáros Norbertnek és Vukasin Polekszicsnek beadványát, így érvényben marad a futballisták eltiltása.
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül „hülyítés” folyik.
Szűk egyévnyi nyeretlenségi sorozatot szakított meg kedd este a magyar labdarúgó-válogatott, mégpedig tétmeccsen: ha nehezen is, de 2-1-re legyőzte a Gavril Balint által felkészített Moldovai Köztársaság csapatát az újpesti Szusza Ferenc-stadionban, az Európa-bajnoki selejtezők második fordulójában.
A cselgáncsversenyek nem a tatamin kezdődnek, hanem egy nappal a rajt előtt a sorsolással – már itt sok minden eldőlhet az érmek sorsával kapcsolatban.
Háromból három serleget hódított el idén a Marosvásárhelyi City’us teremfutballcsapata. A román bajnok és kupagyőztes együttes a Román Szuperkupa hétfő esti, idénynyitó döntőjében lesöpörte a pályáról ellenfelét: 14-1-re verte a vendég CSM 2007 Focşani csapatát.
Két új játékossal kötött szerződést az FC Temesvár labdarúgócsapata, illetve Cosmin Contrának szerződéshosszabbítást ajánlottak. Az egyik új szerzemény már ismeri a Liga 1-et, hiszen Helder (képünkön) a Dinamónál kezdte az idényt, azt megelőzően pedig a Rapidban is játszott.
Az 1978-as férfi világbajnokság óta a tegnap zárult csengtui vb-n szerepeltek a legrosszabbul a magyar öttusázók. A mostani előtt a 2004-es volt az utolsó vb, melyen csupán egy éremmel zárt a küldöttség, ám hat éve Vörös Zsuzsanna révén aranyat hozott a válogatott, míg most a férficsapat a dobogó legalsó fokára állhatott fel.
Magyarország futballválogatottja ma a vendég Moldova ellen próbál javítani az Európa-bajnoki selejtezők 2. fordulójában, míg Románia Fehéroroszország vendégeként szeretné feledtetni a pénteki, szintén balul sikerült rajtot.
Selymes Tibor elhagyta a Liga 1-ben újonc Sportul Studenţesc kispadját a szintén az élvonalban szereplő Ploieşti-i Astra kedvéért. A székelyföldi születésű, egykori román válogatott Selymes 6 bajnoki forduló alatt két győzelmet és négy vereséget jegyzett a bukaresti egyetemistacsapat vezetőedzőjeként – egyik győzelmét a Kolozsvári CFR ellen aratta, 3-0-ra kiütve a címvédőt.
A zágrábi vízilabda-Európa-bajnokság elődöntőjébe csoportelsőként, azaz egyenesen bejutott magyar válogatott az Olaszország–Németország párharc győztesével játszik majd csütörtökön a döntőbe jutásért.
Csíkszeredában a Steaua elleni örökrangadóval, Magyarországon pedig másik három mérkőzéssel kezdetét veszi a harmadik alkalommal kiírt jégkorong-MOL Liga, a közös magyar–román bajnokság.
Kedden a romániai Csíkszereda-Steaua Bucuresti örökrangadóval, valamint három magyarországi mérkőzéssel kezdetét veszi a harmadik alkalommal kiírt jégkorong MOL Liga, a közös magyar-román bajnokság.
Csupán egy félidőn keresztül volt egyenrangú ellenfele a magyar válogatott a távolról sem kirobbanó formában játszó Svédországnak az Európa-bajnoki selejtezők első fordulójában. Egervári Sándor tanítványai 2-0-ra alulmaradtak pénteken skandináv ellenfelük otthonában, így az új magyar kapitány egy sima vereséggel mutatkozott be a nemzeti csapat kispadján.
Ioan Ovidiu Sabău lett Adrian Falub utódja a Marosvásárhelyi FCM labdarúgócsapatának kispadján. A Liga 1-ben újonc erdélyi együttes vezetői az elmúlt héten jelentették be, hogy megválnak Falubtól, akinek irányításával a csapat 6 forduló alatt csupán négy pontot gyűjtött.
Csupán két csapat maradt hibátlan két forduló után a másodosztályos futballbajnokság 2. csoportjában. Egyikük az Aradi UTA, amely szombaton ötöt rúgott újonc vendégének, a két találatig jutó ALRO Slatinának.
A tavalyi világbajnok Kiss Balázs nélkül, mégis az éremszerzés reményében utazott a ma kezdődő moszkvai vb-re a magyar birkózóválogatott. A 11 fős csapat nagy részét a kötöttfogású szakág képviselői teszik ki.
Nagyot bukott az utolsó előtti akadályon a magyar U21-es labdarúgó-válogatott: Korcsmár öngólja 1-0-s walesi győzelmet jelentett Székesfehérváron, egy meccsel az Európa-bajnoki selejtezők vége előtt, és ezzel biztossá vált, hogy Róth Antal együttese nem lesz csoportelső.
Hangzatos győzelemmel nyitott a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata a Nemzeti Liga 2010/2011-es idényében: hazai pályán 31-30-ra legyőzte a bajnoki ezüstérmes Resicabányai UCM-et.