Kedden rajtol a jégkorong MOL Liga

Kedden a romániai Csíkszereda-Steaua Bucuresti örökrangadóval, valamint három magyarországi mérkőzéssel kezdetét veszi a harmadik alkalommal kiírt jégkorong MOL Liga, a közös magyar-román bajnokság.

2010. szeptember 06., 14:152010. szeptember 06., 14:15

A pontvadászat hétfői, felvezető sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a kilenc induló közül a címvédő Vasas, valamint a Dunaújváros, a Ferencváros, Miskolc, a Csíkszereda és a bukaresti csapat a legjobb négy közé jutást reméli, míg az Újpest, a Fehérvár, valamint a Brasso abban bízik, hogy bekerül a nyolcas rájátszásba.

Ráduly Róbert, a liga új elnöke, egyben Csíkszereda – saját bevallása szerint hokiőrült – polgármestere hangsúlyozta: az előző idényhez képest bővült a mezőny, és az előzetes erőviszonyok alapján minden bizonnyal az eddigi legkeményebb és legizgalmasabb kiírás következik.

A Vasas bízik benne, hogy megvédi címét, ugyanakkor a Dunaújvárosi Acélbikák. Docler alakulata – amely az előző szezonban az alapszakasz élén végzett – is szeretne feljutni a csúcsra, akárcsak az első MOL Ligát nyerő Csíkszereda. A Ferencváros-Orangeways – amely nem képviseltette magát a sajtótájékoztatón – még korábban jelezte: legalább az elődöntőig szeretne eljutni, akárcsak a nyáron alaposan megerősödött, a klubvezető Egri István által megfogalmazott középszerűségből kilépni igyekvő Miskolc.

A Steaua Bucuresti elképzeléseit Ráduly Róbert vázolta fel: a Mol Ligába egy év kihagyás után visszatérő gárda szeretné honosítani ukrán hokisait, és ha ez sikerül, akkor a fővárosiak merészebb terveket szövögethetnek.

Az Újpestnél nem mennek jól a dolgok – erre utalt Ancsin János, a klub legendás alakja, vezetőedző. Hozzátette: szeretnének meglepetést okozni a fiatalokkal, ám nem hiszik, hogy volna esély a négy közé jutásra.

A Fenestela Brassov immár új hazai pályán fogadhatja ellenfeleit, és képviselőjük jelezte: az előző évadban sereghajtótól most többet várnak, nevezetesen hogy jusson be a nyolccsapatos rájátszásba.
Szintén nem akar utolsó lenni a Sapa Fehérvár AV19, amely a fiatal tehetségeire alapoz. A fehérváriak első csapata továbbra is az osztrák bajnokságban szerepel, majd a végjátékban kapcsolódik be az ob I-be.

Pánczél Andrea, a MOL kommunikációs igazgatója kiemelte: Magyarország legnagyobb vállalata úgy ítélte meg, hogy az eddigi két kiírás jól sikerült, és emiatt továbbra is támogatja a közös magyar-román bajnokságot. Hangsúlyozta: a visszajelzések alapján a csapatok fejlődésének jót tesz a bajnokság, és kell a folytatás.

\"Egyrészt eredményes a sportág, és szükség van még segítségre, s ezáltal komoly lehetőség mutatkozik a fejlődésre. Ezeken túlmenően pedig a MOL támogatja a határokon átnyúló kezdeményezéseket.\" – fogalmazott Pánczél.

A klubok az alapszakaszban négyszer találkoznak egymással, a két utolsó pedig a playoff-ba jutásért vív selejtezőt. A kieséses rendszerű rájátszás a negyeddöntő, elődöntő és finálé után januárban zárul.

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára jelezte: idén is, év végén, a két ünnep között szeretnék megrendezni a tavaly nagy sikert hozó nyitott pályás meccset, az úgynevezett Winter Classicot a budapesti Kisstadionban.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél