Kisorsolták Londonban az év nyolc legeredményesebb férfiteniszezője, illetve párosa részvételével rendezendő ATP-világbajnokság csoportjait, amelyekbők a legjobb két versenyző jut tovább az elődöntőbe.
Elkerülte egymást a Győri ETO és a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim a Bajnokok Ligája középdöntőjében. A két csapat más-más csoportba került a középdöntő tegnapi bécsi sorsolásán, ellenfeleinek inkább a román bajnok örülhet. A KEK-ben érdekelt Kolozsvári U Jolidonnak egy BL-ből érkező csapat, a Dinamo Volgográd jutott, a Zilah a Bukaresti CSM-vel meccsel az EHF-kupában.
A magyarországi Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben tegnap délelőtt előállította S. Lászlót, az NB I-es Vasas futballistáját, valamint H. Gábor volt labdarúgót.
Kéthetes eurázsiai túrájának első állomásához érkezik ma este a Kolozsvári U-Mobitelco férfi kosárlabdacsapata: a román bajnok Belgiumban játssza első idegenbeli mérkőzését az Eurochallenge Kupa E csoportjában.
Folytatódott a Craiovai U kizárása miatt a Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának tagjai ellen indított bűnvádi vizsgálat: a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) tegnap Marius Stant, a Galaci Oţelul vezetőjét is kihallgatta, aki az ominózus július 20-ai szavazáson tartózkodott.
Évzáró előtt áll a magyar, illetve a román futballválogatott: Egervári Sándor tanítványai ma a jövő nyári Európa-bajnokság egyik helyszínén, Poznanban Lengyelország legjobbjaival mérik össze erejüket, míg Victor Piţurcă együttese szintén barátságos mérkőzésen Görögországgal játszik az ausztriai Altachban.
Budapest rendezi meg a 2013-as cselgáncs-Európa-bajnokságot. Tóth László, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke tegnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kontinentális szövetség (EJU) igazgatótanácsának leibnitzi ülésén a magyar pályázat a londonit előzte meg, míg a német jelentkezők már korábban kiszálltak a versengésből.
„Sokkal többet kell mutatnunk ahhoz, hogy legyőzzük Románia legjobb együttesét” – nyilatkozta Vlad Caba, a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, miután tanítványai hazai pályán 34-32-re alulmaradtak a bajnoki címvédő Konstancai HCM-mel szemben a Nemzeti Liga 8. fordulójának vasárnap esti rangadóján.
Nem igazán tudták a Kolozsvári U-Jolidon női kézilabdacsapatánál, miért adta fel a hazai pálya előnyét a Levanger együttese a KEK 3. fordulójában: abszolút magabiztos volt a továbbjutásban a norvég gárda, vagy reménytelennek ítélte helyzetét?
Egy rossz csere miatt vesztette el a CSU Ploieşti elleni rangadót és egyben veretlenségét a férfi kosárlabda-bajnokság eddigi éllovasa, a Szászmedgyesi Gaz Metan, miután Ovidiu Teleabă edző a mérkőzés hetedik percében egyszerre szerepeltette mind az öt idegenlégiósát (Jarrett Howell, Craig Moore, Deven Mitchell, Ivan Ivanovics, Scott Vandermeer).
Immár nyolcszoros világbajnoknak vallhatja magát Sébastien Loeb, mivel egyetlen riválisa, a finn Mikko Hirvonen feladta a versenyt a Wales Rali második napján, a vb utolsó, 13. versenyén.
Kiütéses sikerrel búcsúztatta el Albert Flóriánt, és minden bizonynyal a Puskás Ferenc-stadiont is a magyar labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor tanítványai idei utolsó hazai fellépésükön 5-0-ra verték pénteken Liechtenstein együttesét, ezzel emlékezve az október 30-án elhunyt Albert Flóriánra, a Ferencváros egykori kiválóságára, az egyetlen magyar aranylabdás futballistára.
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfiválogatott könynyű, a román viszont rendkívül nehéz csoportba került a januári eindhoveni vízilabda-Európa-bajnokság péntek esti sorsolásán.
Az Argeş futballcsapatának hozott szerencsét a másodosztályos bajnokság 2. csoportjának 13. fordulója, ugyanis csak a piteşti-i gárda nyert a hétvégén a kör előtt a táblázat első tíz helyén álló együttesek közül.
A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) szakbizottsága másodfokon elutasította a Petrolul Ploieşti futballcsapatának fellebbezését, így érvényben marad a fegyelmi bizottság korábbi ítélete, miszerint a Liga 1-es együttes 6 bajnoki fordulón keresztül zárt kapuk mögött fogadja vendégeit.
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok fehér szalagot viselve tiltakoznak majd a Liga 1 következő, hétvégi fordulójában, ugyanis szerintük a Hivatásos Labdarúgóliga vitás ügyeket intéző bizottsága nem végzi munkáját.
A Copa America-győztes, világbajnoki negyedik uruguayi labdarúgó-válogatott négygólos győzelmet aratott a vendég chilei csapat felett a 2014-es világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatának 3. fordulójában – az összes gólt Luis Suarez jegyezte.