Tánczos Barna, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke megtámadja a bíróságon az Országos Diszkriminációellenes Tanács döntését, miszerint a FRHG-nek 2000 lejes bírságot kell kifizetnie amiatt, hogy december elsején az U16-os román válogatott 3 magyar tagja – akiket 200 -200 lejes bírsággal sújtott a tanács – megleckéztette „bozgorozó” román társát.
Magyar csapat is érdekelt lesz a férfi vízilabda-Bajnokok Ligája nagyváradi négyes döntőjében: a Vasas a negyeddöntő szerda esti visszavágóján szenzációs játékkal 16-9-re legyőzte a vendég Jug Dubrovnikot, amely korábban otthon négy góllal verte az angyalföldieket.
A világ egyik legnagyobb érdeklődéssel várt futballmérkőzésén, az El Clásico néven elhíresült spanyol csúcsrangadón próbálja kiengesztelni szurkolóit hétvégén a Bajnokok Ligája elődöntőjében egyaránt vereséggel kezdő FC Barcelona és Real Madrid.
A legnagyobb helyzeteit is elpuskázó magyar jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott a házigazda szlovén csapattól a ljubljanai divízió I-es világbajnokság A csoportjának szerdai, harmadik fordulójában.
Már a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim erdélyi „erőltetett menetének” első állomásán sikerült térdre kényszeríteni a román női kézilabdában évek óta egyeduralkodó együttest: a Nemzeti Ligában ezüstérmes Kolozsvári U Jolidon szerda este 29-27-re legyőzte a címvédőt, megszakítva a vâlceaiak több mint három éve – 77 mérkőzése – tartó bajnoki veretlenségi sorozatát.
Engedett a bukaresti és moldvai élcsapatok nyomásának a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), amelynek végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén felülírta korábbi döntését, és úgy határozott, hogy a Liga 1 hátralévő rangadóinak levezetését külföldi bírókra bízza.
Keserű szájízzel, de a továbbjutásban töretlenül bízva hagyta el a Bajnokok Ligája májusi fináléjának helyszínét a Real Madrid labdarúgócsapata, amely 2-1-re alulmaradt a Bayern vendégeként a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjének első, kedd esti mérkőzésén.
Románia jégkorong-válogatottja harmadik mérkőzését is elveszítette a lengyelországi Krynicában zajló Divízió I B csoportos világbajnokságon: Tom Skinner tanítványai tegnap 6-1-re kikaptak Dél-Koreától, az utolsó percben Molnár Zsolt szépített.
A Temesvári BC férfi kosárlabdacsapata tegnap 92:80-ra kikapott a Bukaresti CSM vendégeként a bajnoki rájátszás negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, így a fővárosiak összesítésben 2-1-re vezetnek az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Fejenként 200 lejes pénzbírságot szabott ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) arra a három fiatal magyar jégkorongozóra, akik 2011 végén az öltözőben bántalmazták román nemzetiségű csapattársukat. A CNCD vezetőtanácsa egyhangú szavazással úgy döntött, hogy a 16 évesnél fiatalabb játékosokból álló U16 jégkoron-válogatott három tagja zaklatás formájában elkövetett etnikai diszkriminációt alkalmazott csapattársával szemben.
A Vasas négy-, a Szeged pedig kétgólos hátránya ledolgozásának szándékával száll medencébe ma horvát riválisával a férfi vízilabda-Bajnokok Ligájának negyeddöntős visszavágóján, amelyet egyformán odahaza vív a két magyar együttes.
Hatfordulósra növelte veretlenségi sorozatát a Kolozsvári U csapata a Liga 1 26. fordulójában: hétfő este hazai pályán simán legyőzte a Szászmedgyesi Gaz Metant. A tavasszal még nyeretlen vendégcsapat a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a házigazdának, a kapu előtt azonban kijött a különbség: az U kilenc lövéséből hét találta el a kaput, és ebből három gól lett, a medgyesiek 11 kísérletéből csak kettőt kellett védenie Bornescunak.