2009. június 30., 10:202009. június 30., 10:20
Számos gondot és kegyetlen fejfájást okoz az európai uniós pénzalapokra pályázó cégeknek, ha maguk próbálják összeállítani pályázati dossziéjukat, s ebben az esetben leginkább kudarcra vannak ítéltetve – véli Kali István, Románia egyik legkeresettebb pályázatíró és tanácsadó cégének, a Centru de Elaborare Proiecte Unionalénak (CEPU) a koordinátora, aki azt tanácsolja az uniós támogatást remélő üzletembereknek, hogy csakis szakcégek segítségével állíttassák össze és nyújtsák be iratcsomójukat. A gyümölcsöző együttmuködés érdekében a Marosvásárhelyen székelő CEPU Kft. munkatársa arra is felhívja a vállalkozók figyelmét, hogy pályázataik megszépítésével vagy feldúsításával ne próbálják „kicselezni” az Európai Uniót, mert akár az utolsó száz méteren is elveszíthetik a megnyertnek látszó támogatást. A lapunk által megszólaltatott, nyertes pályázattal rendelkező üzletemberek is hasonlóképpen vélekednek, mint állítják: a szakszerű és hatékony ügyintézés érdekében mindenképpen megéri szaktanácsadó céghez fordulni. Ezenkívül aranyszabálynak tartják az állammal szembeni adósságok naprakész törlesztését és a könyvelés pontosságát.
Mint ismeretes, Romániában döcögve indultak be az uniós pályázatok. Annak ellenére, hogy 2007. január elsejétől Románia EU-tagállam, az első év csak az előkészületek és a felzárkózás esztendeje volt. Szakemberek szerint ezt az első évet is ki lehetett volna használni, ha a terepet már 2006-ban megfelelőképpen előkészítik. Magyarország lépéselőnyéből kiindulva ezt például a CEPU budapesti anyavállalata, az Országos Pályázati Tanácsadó Iroda munkatársai is megerosítették.
Annak ellenére, hogy az uniós csatlakozástól oly sokat váró vállalkozók rá voltak hangolódva a támogatási lehetőségek elérésére, a romániai pályázási „idény” gyakorlatilag csak 2008 közepe felé indult be. Azóta viszont a pályázati rendszer sokat javult, foleg azáltal, hogy rugalmasabbá vált. Ugyanakkor idéntől a fejlesztési ügynökségek is leegyszerűsítették a pályázati kiírásokat.
Éppen ezért a sikertelen pályázatokért egyre kevésbé kell a kiírót okolni. A CEPU szakembergárdája számos olyan esettel találkozott, amikor tudatlanságból vagy rafinériából, esetleg tapasztalatlanságból a vállalkozó önmagának tett keresztbe. Tévhit, hogy egy életképes terv összeállításához csak a pozitív gazdasági mutatók és a kért önrész elegendőnek bizonyulhat. Legalább olyan fontos, hogy a projektet egy arra szakosodott csapat állítsa össze, amellyel az ügyfél őszinte és bizalmas kapcsolatot alakít ki. Annak ellenére ugyanis, hogy elméletileg a vállalkozó is képes lenne összeszedni a kért dokumentációt, a gyakorlat ennek az ellenkezőjét igazolja. Az uniós pénzekre pályázó cégek döntő többsége szakembergárdával állíttatja össze dossziéját. Amint Dumitru Flora Verdeo szörényvári vendéglátó ipari szakember mondja, cége sokkal többet takarított meg azáltal, hogy egy pályázatíró gárdához fordult, mint amennyi költségei voltak a dokumentáció elokészítésével. „Vállalkozásunk sikerének titka többek között a jó idogazdálkodásban rejlik. Szállodáink működtetése nem engedi meg, hogy olyasmire pazaroljunk időt és energiát, ami egyszerűbben is megoldható” – állítja a marosvásárhelyi székhelyű pályázatíró céget igénybe vevő üzletember. A székelyudvarhelyi Tehnoutilaj Kft. élelmiszer-ipari termékek feldolgozásához gyárt gépeket. Ezek előállítására uniós alapokra pályázott. Amint Fancsali Kálmán cégvezető is véli, a siker kulcsa nagyrészt a jó együttműködésben rejlik. „Mi azon igyekeztünk, hogy a pályázat beadásához szükséges dokumentációt időben a pályázatírók rendelkezésére bocsássuk, ők pedig nyertes pályázatot írtak nekünk” – foglalja össze a történetet Fancsali. Szintén az eredményes együttmuködést méltatja Eva Susana Aldea is, aki Aradon egy elismert fogtechnikai laboratóriumot muködtet. A Denta Prest vezetoje szerint is rendkívül fontos, hogy bizalmi kapcsolat alakuljon ki a pályázó és a pályázatíró között. Ezt vallja a CEPU vezetője, Józsa Zoltán is, aki néhány olyan ellenpéldát is felhoz, amikor a bizonyos fontos tényeket elhallgató ügyfelek az utolsó száz méteren szalasztották el a támogatás megszerzését. „Mi az első pillanattól felvilágosítjuk ügyfeleinket, elmondjuk nekik, körülbelül mennyi esélyük van, és arra intjük, hogy csakis ennek függvényében hozzák meg döntésüket” – mondja.
A szászsebesi Gheorghe Broscăţan is azok közé tartozik, akik uniós alapokból tudják fejleszteni vállalkozásukat. Mint meséli, másfél évtizeddel ezelőtt egy kis autóbádogos- és -festőmuhellyel kezdte. Az évek során apránként korszerűsítette a létesítményt, de a meghatározó lépésre az elkövetkezendő hónapokban kerül sor. A valamikori kis műhely szervizzé növi ki magát, ahova ezentúl a kötelező vizsgálattól egészen a fényszórók számítógépes beállításáig számos munkafázist el fognak végezni. „Nem kértem sokat, mindössze ötvenezer eurót. De ezzel számos új gépet tudok beszerezni, aminek köszönhetően más dimenziót kap az egész vállalkozás” – büszkélkedik Broscăţan. Kérdésünkre, hogy kisvállalkozóként miként vette a bátorságot, hogy uniós alapokra pályázzon, az internetet emlegeti elsőként. Mint mondja, a kezdet kezdetétől érdekelték a Romániának szánt pénzek lehívási lehetőségei, azonban sem Szászsebesen, sem Gyulafehérváron nem talált olyan szakcéget, mely segítette volna a pályázat összeállításában. Broscăţan a világhálón bukkant a marosvásárhelyi szakcég ajánlatára. „Egyesek arra intettek, hogy rengeteg bürokráciával jár egy pályázat leadása. Én annyit tudok, hogy egyszer kellett Marosvásárhelyre utaznom, amikor aláírtam a szerződést. A többit elektronikus postán és telefonon intéztük. Sebes nem nagyváros, sokan tudomást szereztek a sikeremről, most meg elsősorban azok jönnek hozzám érdeklődni, akik azelőtt el akartak tanácsolni a pályázástól” – mondja Gheorghe Broscăţan. A Fehér megyei üzletember szerint három dolog fontos a pályázat pozitív elbírálásához: a cég könyvelésének rendezettsége, az állammal szembeni adósságok lenullázása és egy jó szaktanácsadó megtalálása.
Kali István szerint egy pályázati tanácsadó iroda akkor lehet sikeres, ha a pályázatírás mellett a pályázatfigyelést, illetve a tanácsadást is felvállalja. Az előbbi szolgáltatás a CEPU-nál egy szoftver segítségével történik, mely az ügyfél tevékenységi körének és fejlesztési elképzelésének megfelelően válogatja a legfrissebb pályázati felhívásokat. A szakcég munkatársai ezeket egy rövidített, egy-két oldalas formában folyamatosan továbbítják az igénylőnek. Kali ugyanakkor határozottan állítja, hogy tanácsokat bárki adhat, de csakis a szakirányú oklevéllel rendelkezokét érdemes megfogadni. „Fontos, hogy az ügyfeleket lehetőleg EU-pályázati referensi képesítéssel rendelkező szakemberek tájékoztassák. A jól megválogatott, pontos és időben érkező információ szinte megfizethetetlen” – vallja a szakember.
A továbbtanulás és karrierépítés útján elindulva sokakban felmerül a dilemma: egyetemre menni, vagy szerezni egy szakképesítést és belevágni a munka világába? A döntés nem könnyű, és számos tényezőt figyelembe kell venni.