Fotó: Harag.eu
A betegségek által nehezített próbafolyamat után január 22-én, a magyar kultúra napján mutatja be a szatmárnémeti Harag György Társulat László Miklós klasszikusát, az Illatszertár című vígjátékot, amelyet 1937-ben írt. Ez a szerző leggyakrabban előadott műve, amelyet Hollywoodban is adaptáltak. Ez alapján született meg Ernst Lubitsch filmje, a Saroküzlet (The Corner Shop).
2021. január 09., 11:442021. január 09., 11:44
2021. január 09., 12:062021. január 09., 12:06
A Harag György Társulat honlapján közölt ismertető szerint az 1930-as években, egy sok szempontból igazán kiszámíthatatlan, nehéz és bizonytalan időszakban
„Ahol a kimondott szónak igazi súlya van, a becsületszavak világa, a levelek hitelének a világa, az adventi időszak szépségével töltött világ. Ez az Illatszertár az emberi lélek szertára. Itt a szerelemnek illata van, a barátság szent, ahogyan a fogadalom és a titoktartás is. A mindennapi feladatok igazi csapatmunkára köteleznek, még akkor is, ha mindennaposak is az érzelmi horzsolódások. Mert mindenki ugyanazért van: hogy fenntartsa, működtesse ezt a kis világot” – olvasható az előadás ismertetőjében.
Az előadást a társulat egykori színésze, Márkó Eszter állítja színpadra.
Az előadás díszletében a nézők is segédkeztek, akik a Harag György Társulat felhívására reagálva üvegcséket, szelencéket, parfümös üvegeket és többet között patikamérleget is adományoztak a társulatnak.
„Minden szereplő magával hordozza sorsát, ez a darab működtetője. Sorsok százait látjuk egy-két mozdulatban – és a nézőtéren mindenki megláthatja magát egy pillanatra. Közben pedig a néző átélheti azt a varázslatot, amihez hozzájárul a fogkrémes tubus tökéletessége, a kasszagép csilingelése, a parfümök illata, a telefon csengésének fontossága, a ruhák, az etikett világa és a korabeli slágerek andalító dallamai” – tájékoztat a színház.
Mindezt Rappert-Vencz Gábor, Szabó János Szilárd, Nagy Csongor Zsolt, Poszet Nándor, Budizsa Evelyn, Kovács Nikolett, Bogár Barbara, Orbán Zsolt, Diószegi Attila, Bodea Gál Tibor, Nagy Orbán, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Keresztes Ágnes, László Zita, Varga Sándor és Zákány Mihály játékán keresztül lehet átélni.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
szóljon hozzá!