Színházi élménnyel kezdődik az év Udvarhelyen

•  Fotó: Facebook/Tomcsa Sándor Színház

Fotó: Facebook/Tomcsa Sándor Színház

Négy alkalommal tekinthetik meg az érdeklődők a héten az Esti próba című előadást, amelyet Tóth Árpád, a székely­udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze állított színpadra.

Bede Laura

2021. január 04., 11:012021. január 04., 11:01

2021. január 04., 11:212021. január 04., 11:21

Műsorára tűzte a Tomcsa Sándor Színház a decemberben szép sikerrel bemutatott Esti próba című előadását, amelyet Kiss Csaba kortárs drámaíró szövegéből Tóth Árpád, a társulat színésze állított színpadra, „kamaradráma zongorára” műfaji megjelöléssel – tájékoztatta szerkesztőségünket a székely­udvarhelyi teátrum. Mint írták,

a színpadra épített nézőtéren játszott előadás négy alkalommal – szerdán, csütörtökön, pénteken, valamint szombaton – tekinthető meg 19 órától.

Az előadást a színház harmadára csökkentett nézőtérrel tudja játszani, ezért csak előzetes helyfoglalással tudnak jegyet biztosítani. Jegyek mától személyesen válthatók a jegypénztárban hétköznapokon 11–14 és 15–17 órák között.

Két ember. Egy férfi és egy nő. Két színész. Egyikük pályája elején jár, nagy reményektől és bizonyítási vágytól fűtve bontogatja szárnyait, hogy „kiplakátolt színésznő” lehessen, másikuk pedig pályája közepén, művészi- és emberi válsághelyzetben, megtörten kapaszkodik élete széthulló darabjaihoz. Azt hiszem, mindketten félnek. Egymásra vetítik ki vágyaikat és problémáik megoldását a másiktól várják.

Két ember kötéltánca ez, kételyek, kérdések, vágyak és görcsök, a boldog jövőbe vetett hit és a kudarcokba való belefásultság között.

Két ember kötéltánca szerep, színész és magánember határán, akik egy pillanatra egymásba kapaszkodnak, de nem tudni, hogy túllendítik-e egymást egy-egy problémán, vagy a mélybe rántják a másikat. Csak egy találkozás, egy esti próba. Nem tudjuk, mi volt előtte, nem tudjuk mi lesz utána, egyáltalán találkoznak-e még. A fontos az, hogy itt és most mi történik két ember között – olvasható az előadás ismertetőjében.

Élő taps. Szilveszterkor ismét közönség előtt játszhattak a nagyváradi Szigligeti Színház művészei •  Fotó: Vigh László Miklós Galéria

Élő taps. Szilveszterkor ismét közönség előtt játszhattak a nagyváradi Szigligeti Színház művészei

Fotó: Vigh László Miklós


Sikeres előadásokkal zárta az évet a Szigligeti Színház

Rövid idő alatt válaszoltak a nézők a nagyváradi Szigligeti Színház felhívására, és szép számban voltak jelen a Kabaré 120 című előadás ünnepi bemutatóin. Miután a Bihar Megyei Prefektúra december 28-án bejelentette az előadóművészeti intézményekre vonatkozó korlátozás feloldását, a közönség december 30-án és 31-én összesen három előadást –főpróbát, előbemutatót és bemutatót – láthatott. A Jászai Mari-díjas Novák Eszter rendezte darabban klasszikus kabaréjelenetek, színházi sztorik, operett- és slágerrészletek is helyet kaptak. Rendhagyó módon az érdeklődők online, otthonuk kényelméből is megtekinthették a szilveszteri előadást, és a színház számításai szerint közel kétszázan követték a közvetítést a világ minden tájáról. A rendhagyó óévbúcsúztató alkalmával Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója beszédében kiemelte: „Tudjuk, hogy küzdelmes lesz a jövő év, de hisszük, hogy harcainkat emelt fővel, büszkén és méltósággal vívjuk meg, és ha néhány társunknak el is kellett engednünk a kezét igyekszünk gondoskodni róluk. Számítunk a nagyváradi és Bihar megyei magyar közösség összefogására és kiállására színházunk megerősítésének ügye mellett, hiszen sokan sokfélék vagyunk, de abban mind egyetértünk, hogy szeretjük a színházat, mely immár 120 éve városunk szívében létezik.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van