Fotó: A szerző felvétele
2011. július 13., 08:512011. július 13., 08:51
Első nap a társaikkal ismerkedtek a gyerekek, tegnap pedig már hímeztek, faragtak és festettek. A régi fonók hangulatát idézi, ahogyan mintegy fél száz gyerek népdalt énekel munka közben. A népi mesterségek fortélyait az immár 15. alkalommal megrendezett Szejkei Szépteremtő kaláka alkotótáborban sajátíthatják el, hagyományos népi motívumok kerülnek textilre, fára, de alakot ölt a csuhé, a gyapjú és a kender is. „Fontosnak tartjuk, hogy már egészen kicsi korban megismerjék, és kipróbálják a gyerekek a népi mesterségeket, ezzel a szándékkal indítottuk a szépteremtő kalákát, és örömmel tapasztaljuk, hogy vannak visszatérő táborozók is. Ha sikerül felkelteni az ifjak érdeklődését, és egyszer felfedezik a szépet, akkor egy idő után ez belülről jövő igény lesz, és kedvet kapnak a további alkotásra” – fogalmazott a Tifán Irénke, a szervező Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke.
A fiatal „szépteremtők” népi hímzést, fafaragást, bútorfestést, csomózást, nemezelést, gyöngyfűzést, csuhé- és veszszőfonást, viseletkészítést, csipkeverést és szövés-fonást tanulhatnak ezen a héten. Mint kiderült, a napokban egy Marosvásárhelyről érkező csoport is csatlakozik a kalákához. A kicsik először a hagyományos mintákkal ismerkednek, papírra vetik a tervet, majd kezdődhet az öltögetés, festés, faragás és a fonás, természetesen szakavatott mesteremberek keze alatt. Az egész napos programok után, az esti órákban szórakoztató rendezvényekkel űzik el a nap fáradalmait. Az egyhetesre tervezett alkotótábor munkáiból pedig július 18-án, hétfőn 18 órakor kiállítás nyílik a székelyudvarhelyi művelődési házban.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!