Idén is számos erdélyi társulat szerepel a kisvárdai színházi fesztivál programjában

Huszonhárom előadást láthat a közönség a június 24. és július 2. között megrendezendő Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján. A színházi seregszemle idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház lesz – közölték a szervezők az MTI-vel.

MTI

2022. április 24., 13:282022. április 24., 13:28

2022. április 24., 14:032022. április 24., 14:03

A versenyprogramot ebben az évben is Balogh Tibor, a fesztivál művészeti vezetője állította össze. Mint a közleményben felidézte, Kisvárda ugyan 2020-ban és 2021-ben meg tudta rendezni a fesztivált, de mindkét alkalommal komoly kockázattal. Idén azonban ismét három helyszínen – a művelődési központban, a zsinagógában és a Tószínpadon – várják a régi és új nézőket – tette hozzá.

Érkeznek társulatok többek között Szabadkáról, Újvidékről, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Beregszászból, Nagyváradról, Szatmárnémetiből, Aradról, illetve Sopronból, Komáromból és Gyuláról.

A magyarországi társulatok közül például a Játékszín, a CSAK! – Csengeri Alkotó Közösség, az Orlai Produkció és a Bánfalvy Stúdió lép színpadra, a fesztivál idei díszvendége, a Zentai Magyar Kamaraszínház, pedig három előadást állít színpadra a felső-szabolcsi kisvárosban.

A versenyelőadások keretében tizenhárom produkciót láthat a kisvárdai közönség,

a hallgatói program két előadása mellett lesz gasztroszínház, kulturális-kulináris est, zenés műsor és Omega musical. A megnyitó ünnepséget június 25-én tartják, akkor a Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényéből készült darabot láthatja a közönség a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának színrevitelében.

A kisvárdai fesztivál részletes programja a fesztivál weboldalán érhető el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron

Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Morális, társadalmi bomlás minden szinten – ma is aktuális Mrożek darabja, amelyet Keresztes Attila rendez Kolozsváron
2025. május 28., szerda

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel

Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.

Horváth Hunort nevezték ki a temesvári színház élére, miután az eddigi vezetéssel kapcsolatban hiányosságok merültek fel
2025. május 27., kedd

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak

A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.

Óriási jelentőségűek a szatmári társulat számára a legrangosabb UNITER-díjak
2025. május 27., kedd

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.

Több mint félszáz szerző, 80 program várja a könyvbarátokat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. május 27., kedd

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál

Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.

Ismét „begurul” Sepsiszentgyörgyre a Tricikli fesztivál
2025. május 27., kedd

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.

Tarr Béla életműdíjat kap a 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
2025. május 26., hétfő

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán

Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.

Két fontos díjat is besöpört a szatmári színház III. Richárdja az UNITER-gálán
2025. május 26., hétfő

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása

A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.

Óceánok mélyére és szafarikra kalauzol el a brassói LYNX fesztivál idei kiadása
2025. május 24., szombat

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban

Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.

Iráni rendező titokban forgatott filmje kapta az Arany Pálmát Cannes-ban
2025. május 22., csütörtök

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető

Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.

A Hunyadi-sorozat csütörtöktől online, a Filmión is megtekinthető