Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése

Harag György

Felhívásban kér támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönségtől

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Felhívásban kér támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönségtől, hogy megszervezhessék a Harag György Centenáriumi Emlékévet, mivel a bukaresti kulturális minisztérium csökkentette az emlékévre korábban megígért összeget.

Krónika

2025. május 18., 16:242025. május 18., 16:24

Amint a színháznak a közösségi oldalon posztolt felhívásában szerepel,

anyagi akadályokba ütközik a Harag György Centenáriumi Emlékév megszervezése.

„233 éves fennállása során a Kolozsvári Állami Magyar Színház átvészelt néhány olyan, létét is fenyegető nehéz helyzetet, amelynek következtében épületeket és helyszíneket cserélt és a megszűnés veszélye leselkedett rá.

Idézet
A jelenlegi helyzet azonban az elmúlt 75 év talán legsúlyosabb kihívása – beleértve a kommunista rendszer cenzúrával terhelt mindennapjait is.

Miután a kulturális tárca 2024-ben felére csökkentette intézményünk működési költségvetését, idén a minisztérium további 32 százalékkal kurtította meg azt, beleértve a Harag György Centenáriumi Emlékévre korábban megígért összeget is, amelyet előbb felére, majd negyedére csökkentettek, végül teljes egészében megvontak” – olvasható a közleményben.

Harag György Galéria

Harag György (Margitta, 1925. június 4. – Marosvásárhely, 1985. július 10.) színházrendező, színész, az ő színházújító víziója segítette a kolozsvári társulatot a jelenlegi hazai és nemzetközi elismerés útján

Fotó: Ilovszky Béla

.

Harag György az erdélyi magyar színjátszás megújítója, az 1945 utáni romániai színház meghatározó alakja, neve az elmúlt évszázad legnagyobb színházi alkotói mellett említhető.

„Idén emlékezünk születésének 100. valamint halálának 40. évfordulójára. Az emlékév alkalmából meghívtuk azokat a színházakat, melyeknek Harag György hosszú ideig tagja volt,

illetve néhányat azok közül, amelyeknél vendégként korszakalkotó előadásokat rendezett.

Janovics Jenő mellett az ő színházújító víziója segítette a kolozsvári társulatot a jelenlegi hazai és nemzetközi elismerés útján.

Idézet
Színházunk ma Románia legtöbbet díjazott társulata, és az egyetlen romániai tagja az Európai Színházi Uniónak.

Mindezek ellenére a jelenlegi helyzetben képtelenek vagyunk méltóképpen megünnepelni ezt a jelentős Centenáriumot, sőt a színház további működése is ellehetetlenülni látszik” – áll a felhívásban.

Ezért kérik mindazokat, akik szeretik a kolozsvári színházat, és értékelik előadásaikat, hogy lehetőségeikhez mérten bármilyen összeggel támogassák a Harag György Centenáriumi Emlékév eseményeit és produkcióit a színház működését segítő Corvineum Alapítványon keresztül az alábbi bankszámlaszámokon (kérjük feltüntetni: adomány – Harag centenárium / Donație – Centenarul Harag vagy egyszerűen: adomány / donație):

Kedvezményezett: Fundaţia Corvineum Alapítvány, a bakszámlaszámok ezen a linken találhatóak.

A színház mindenkinek köszöni a támogatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól