Fotó: Filmtett Egyesület
Nyolc dokumentumfilm került be a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle fiatal, erdélyi, magyar alkotókat megszólító versenyprogramjába, a Filmgaloppba – közölték pénteken a szervezők.
2023. szeptember 01., 15:572023. szeptember 01., 15:57
A több mint két évtizedes múltra visszatekintő Filmtettfeszt 2015-ben bevezetett versenyszekciójának célja a fiatal, erdélyi magyar tehetségek felkutatása, friss alkotásaik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt. A Filmgalopp nevű versenyszekció évente váltakozva vár fikciós, illetve dokumentumfilmes alkotásokat.
amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer) nagyrészt erdélyi alkotók és javarészben erdélyi helyszíneken készültek.
A fiatal erdélyi magyar filmesek kilencedik alkalommal megszervezett versenyébe Birtalan Albert Az emlékezet őrzője, Gergely Erzsébet, Csiki Zsuzsanna Kallódó hagyatékaink, Dénes Petra Szomszédok, Fábián Andor Hangszerhúrok, sorsfonalak, László Barna Tűz és víz útján, Simó Boglárka Albert vágya, Szatmári Loretta Preludiu és Székely Péter Street-Legal című alkotását válogatta be a Filmtett előzsűrizést végző szerkesztősége.
A verseny a Kolozsvár központú és 15 további településen (Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Temesvár, Arad, Szamosújvár, Tordaszentlászló, Nagyszeben, Brassó, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna) zajló Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle alatt, október 4. és 8. között zajlik.
A filmeket szakmai zsűri bírálja el, az online adatlapokon zajló közönségszavazás pedig október 6-án éjfélkor zárul. Eredményhirdetésre a fesztivál záróünnepségén, október 7-én kerül sor.
A filmeket szokás szerint eredeti nyelven, román felirattal vetítik.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.
szóljon hozzá!