Négynapnyi magyar színházi élmény a Cenk alatt

A Kór-Társak című kétnyelvű marosvásárhelyi koncertelőadást is láthatja a brassói szemle közönsége  •  Fotó: Brassói Magyar Színházfesztivál

A Kór-Társak című kétnyelvű marosvásárhelyi koncertelőadást is láthatja a brassói szemle közönsége 

Fotó: Brassói Magyar Színházfesztivál

A korábbi évektől eltérően idén csak erdélyi társulatok lépnek fel a szabadtéri Brassói Magyar Színházfesztiválon, amely négynapos lesz, csütörtöktől vasárnapig tart. Toró Tamás főszervező a Krónikának elmondta, annak örülni kell, hogy a járványhelyzet ellenére sikerül megtartani a szemlét.

Kiss Judit

2020. augusztus 13., 16:302020. augusztus 13., 16:30

2020. augusztus 13., 16:502020. augusztus 13., 16:50

A járványhelyzet ellenére idén is megszervezik a Brassói Magyar Színházfesztivált: a csütörtöktől vasárnapig tartó, immár ötödízben tartandó rendezvénysorozat szabadtéren, az Áprily Lajos Főgimnázium hátsó udvarán várja az érdeklődőket. A meghívott társulatok és előadók a hazai magyar színházi paletta Brassóban is népszerűségnek örvendő előadói lesznek.

„Ha nincs kultúra, akkor minek?”

„Ezekben a vírusos időkben nagy kihívást jelent kulturális eseményt szervezni, de azért küzdünk. Túl akarjuk élni ezeket a válságos időszakokat, és fontos, hogy tudjunk minőségi kultúrát teremteni.

Idézet
Ahogy állítólag Churchill mondta, a háborút megnyerhetjük, de ha nincs kultúra, akkor minek?”

– fogalmazott Toró Tamás, a színházfesztivál főszervezője. Hozzátette, régi gondja a brassói magyarságnak, hogy nincsenek magyar társulatok, kulturális intézmények. Ezért a hiánypótlóak a magyar fesztiválok, események, mint a Brassói Magyar Napok, a gyermekfesztivál a Cenk alatti városban, amely lakosságának mintegy nyolc százalékát teszi ki a magyarság.

Toró arra is kitért, hogy a járványhelyzetben az erdélyi kulturális intézmények mégiscsak megpróbálják a lehetőségekhez mérten megszervezni rendezvényeiket, így a brassói szervezőcsapat úgy gondolta, hogy minden előírást, hatályos jogszabályt betartva szabad téren megszervezik a szemlét.

A rendezvényen többek közt a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai társulat is fellép.

Helyszín az Áprily gimnázium udvara

„A jelenlegi szabályozások szerint maximum 500 fő vehet részt egy szabadtéri rendezvényen, de mivel be kell tartani a 2 méteres távolságot, egy színházi előadás élvezhetetlen lenne a hátsó sorokból, ezért mi 70 és 200 fő közötti nézőszámot szabtunk meg a brassói színházfesztiválon” – mondta a főszervező. Hozzátette, a helyszín szimbolikus, hiszen a belvárosban, egy magyar intézmény keretében tartják a fesztivált, ugyanakkor pozitívumként kell tekinteni arra, hogy a járványhelyzet ellenére mégiscsak meg tudják tartani a rendezvényt.

„Sajnos idén a járványhelyzet miatt nem tudjuk azt a felhozatalt, kínálatot biztosítani, amit a tavaly, amikor olyan társulatok léptek fel Brassóban, mint a budapesti Nemzeti Színház vagy a beregszászi társulat.

Idézet
A határon túliak idejövetele bonyolult, a hazatérés nehézkes, és a tesztelés jelentősen megnövelné a rendezvény költségvetését, így erdélyi társulatok lépnek fel a szemlén”

– részletezte a főszervező. A fesztiválon „félpremiert” is tartanak: vannak előadások, amiket szabadtéren eddig még nem láthatott a közönség: ilyen a Csíki Játékszín produkciója, A halottember”.

Toró Tamás: pozitívumként kell tekinteni arra, hogy a járványhelyzet ellenére mégiscsak meg tudják tartani a rendezvényt •  Fotó: Facebook/Tamás Toró Galéria

Toró Tamás: pozitívumként kell tekinteni arra, hogy a járványhelyzet ellenére mégiscsak meg tudják tartani a rendezvényt

Fotó: Facebook/Tamás Toró

Verskoncert és Háy János-darab

A Brassói Magyar Színházfesztivál első napján Szabó Enikő színművész lép fel zenésztársaival. Verskoncertjüket Arany János, József Attila, Radnóti Miklós, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Kemény István, Lackfi János és Orbán János Dénes költők műveiből állították össze.

Idézet
Nagy dilemma, hogy mondva jobb egy vers vagy olvasva. Én úgy vagyok ezzel, hogy ahogy érezzük. Elsősorban szerintem azért, mert adja magát.

(…) Hála istennek, a magyar irodalomban nagyon sok jó vers van, az ember csak győzzön válogatni belőlük” – mondta a Székelyhonnak egy korábbi interjújában a nagyszalontai származású Szabó Enikő színművész, a Csíki Játékszín társulatának tagja, akit gyermekkorától érdekel a vers minden változatban.

Pénteken Háy János: A halottember című művéből készült előadást mutatja be Dálnoky Csilla, a Csíki Játékszín színművésze. Háy János drámaíró A halottember című drámájának csíkszeredai színpadra adaptált története egy édesanyáról szól, aki gyermekét egyedül neveli, mert férje a fronton harcol már hosszú ideje. Majd jön két levél… Az egyikben maga az édesapa ír családjának, míg a másik a halálhírét hozza. „Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz” – fogalmazott a drámáról a szerző, Háy János. Az előadás rendezője Kányádi Szilárd.

Előadás a román–magyar viszonyról

A közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tündérország/Țara Zânelor című produkcióját is megtekintheti. A Tündérország kiindulópontja valós tény: egy marosvásárhelyi vegyes családban a román és a magyar nemzetiségek közötti félreértések több generációt is érintenek, amelyek szeretettel és gyűlölettel fűszerezik sorsukat. Ezzel egy időben felvetődik a kérdés: Mi fájdalmasabb? Az, hogy a saját lányod annak a férfinak a fiába szerelmes, aki téged kommunista börtönre ítélt, vagy az, hogy a jövendőbeli vejed egy más etnikai csoport tagja?

George Ștefan szövege új szemszögből próbálja megvilágítani az etnikumok közötti örökös román–magyar konfliktust:

előtérbe helyezi a megformált szituáció mélységes humán jellegét, háttérbe szorítva a politikait. Rendező: Keresztes Attila és Laurențiu Blaga.

A Kór-Társak című kétnyelvű marosvásárhelyi koncertelőadás is várja a nagyérdeműt: kortárs magyar és román költők megzenésített verseit hozza el Brassóba Sebestyén Aba színész, rendező, és alkotótársa, Cári Tibor zeneszerző, valamint a kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári zenészekből álló zenekar. A produkció a Magyar Színházfesztivál zárónapján tekinthető meg.

Az esemény a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Kultúraközi párbeszéd a kortárs zene és költészet tükrében című projektjének része,

a projekt célja egy szabadtéri koncertelőadás létrehozása volt kétnyelvű közegben, Marosvásárhelyen. 

A zenés versfüzér Szabó T. Anna, Matei Vişniec, Demény Péter, Monica Mihaela Pop, Kovács András Ferenc, Victor Ioan Frunză, Andrei Huţuleac, Pálfi Ervin és Székely Csaba költeményeiből ihletődött dalokat foglal egybe.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Pintér Béla: A Sütemények Királynője című produkcióval érkezik Brassóba. Kifejezetten szabadtérre, a szentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kertjének sajátosságaihoz mérve született meg az előadás. „Erőszak a családban – olvassuk az újságokban, látjuk a tévében, vagy hallunk róla a rádióban. – Szörnyű lehet! – gondolja az a néhány szerencsés, aki csak távolról hallott ilyesmiről. A többségnek azonban görcsbe rándul a gyomra, vagy azért mert gyermekkori rémképek elevenednek meg e néhány szó hallatán, de az is lehet, hogy szülőként nem tiszta a lelkiismerete. Hősünk a hétéves Kosár Erika. Őt kell szeretni. Neki drukkoljanak! Győzni fog” – mondja a szerző, Pintér Béla az általa írt drámáról. Az előadás rendezője Pálffy Tibor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében
2025. június 27., péntek

Az eltűnt bőrönd és a megtalált írói hang – Lars Saabye Christensen norvég író Kolozsváron

Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.

Az eltűnt bőrönd és a megtalált írói hang – Lars Saabye Christensen norvég író Kolozsváron