Naftalinszagú és aktuális abszurdumok

Műfajilag nyit a Spectrum Színház, ugyanis zenés bohózat még nem szerepelt a marosvásárhelyi magántársulat repertoárján. Rögtön a műfaj mesterével, Heltai Jenővel kezd Kovács Levente rendező. A szekrény titka, avagy a naftalin illata egyfajta görbe tükör, amelyet az elveszett értékeknek és az emberi butaságnak állított Heltai – mondja a március 19-én bemutatásra kerülő darabról a rendező.

Szász Cs. Emese

2017. március 11., 16:062017. március 11., 16:06


– A huszadik század első felében játszódó bohózat bemutatására készül a Spectrum Színház, a darabot Heltai Jenő írta.

– Heltai az előre kitervelt cselekmény alapján történő dráma nagy mestere volt, sőt szinte egyedül képviselte ezt az úgynevezett jól megcsinált műfajt, amíg Molnár Ferenc munkássága ki nem bontakozott. A darab cselekménye egyfelől a korabeli polgári erkölcsöket feszegeti, másfelől egy szekrény körül játszódik. Arról szól, hogy ki van a szekrényben – persze sosem az, akit gondolunk. Ebből már kialakul az abszurditásig fokozódó vígjátéki helyzet.

– Mit tudhatunk a sztoriról?

– Az első világháború után kicsit stabilizálódott polgári középosztály életének azt a bizonyos léhaságát és kicsit fals, kicsit hazugságokra és hedonisztikus élvezetekre épülő életmódját veszi célba, amelyben mindenki jól érzi magát, keresi a pluszélvezeteket. Így mindenkinek van szeretője, a házastársak megcsalják egymást, de közben a tisztes polgári család látszatát is óvják. Na most ott, ahol a hazugság megjelenik, s beindít valamit, abból nehéz kikerülni. Inkább egyre többet kell hazudni, egyre bonyolultabb lesz a dolog. A férj kéjvágyó, szeretne kalandokat hajszolni, a feleségnek is van titkos szeretője, akinek megvan a maga programja a hölggyel, de kénytelenek szembenézni azzal a helyzettel, hogy a házaspár három hónapra elutazik. Éppen ezért szeretnének egy búcsúrandit lebonyolítani, de ezt megzavarják, mert jön a férj, s akkor el kell rejteni a szeretőt a szekrényben.

Ettől kezdve a szekrénynek titkai lesznek, szinte önálló életet él. A végén az egész egy óriási hazugságra, szerepcserére épülő abszurdum, amit szinte valóságként fogadnak el. A meghökkentő fordulatok, a nyelvi humor, a dialógusok lüktetése, pergése mind olyan dramaturgiai sajátosságok, amelyek mostanában háttérbe kerülnek, s ezáltal egy olyanfajta színészi technika is parkolópályára kerül, amit nem árt időnként feleleveníteni. De a színes szereplőgárda megoldja ezt. Szerepel az előadásban nyugdíjas színész, végzős főiskolás, két színész, aki külföldről tért hosszú idő után haza, de két kedves tizenegyedikes leányka a dráma szakos iskolából is.

– A darabot eredetileg zenés vígjátéknak írta Heltai, dalszövegeket is írt mellé. Lesz zene a Spectrum színpadán is?

– Így van, Heltai dalszövegeket is írt, és Szirmai Albert nem egy rossz név a zeneszerzésben, ő írt kuplészerű dalbetéteket a szöveg mellé, azonban ezek rendkívül kötődtek a darab szövegeihez oly módon, hogy ami szóban elhangzik, utána el is énekelik. Ez nagyon sok prózában elhangzott szöveg dalban való ismétlését jelentette volna, inkább kiválasztottunk a 40-es, 50-es évek slágerei közül néhányat, amelyek pontosan beilleszthetőek az illető szituációba.

– Mitől aktuális ma a darab? Mitől nem naftalinszagú?

– A naftalint én tettem bele a címbe, A szekrény titka avagy a naftalin illata – ez lett a cím. Ebben benne van ironikusan, hogy tulajdonképpen a szekrényben naftalin is lehet. A darab aktualitását az adja, hogy életünk párthovatartozás és filozófiai háttér nélkül is tele van hazugságokkal. Ezek a hazugságok egy idő után szinte életformává válnak, mindenki arra törekszik, hogy sikerüljön neki hazugságban élni, és azt végigvinni. Na most ennek a hazugságnak az elburjánzása juttatja oda, hogy a végén teljesen őrült és már abszurd zavargássá változik a dolog, a darabban vannak helyzetek, amikor az ember azt hihetné, Ionesco-szöveget hall. A komédia nagyon közel áll az abszurdumhoz. Amikor a normális logika már nem működik, hanem valamilyen más, abszurd logika mentén haladnak a dolgok, és viszik az embereket egyre lehetetlenebb szituációkba.

Azért időszerű a darab ma is, mert a hazugságok legváltozatosabb formáit találjuk ki nap mint nap, az emberiség ebben kifogyhatatlanul tehetséges. Politikában, gazdasági életben, mindenütt. Törvények ezrei születnek azért, hogy kiszűrjék a csalást, de közben van egy másik oldal, amely mindig azon gondolkodik, hol a kiskapu. S közben mindenki benne van egy korrupciós mocsárban. Na most ennek a világnak van egy levetődése a családi életre is, ha az emberek folyamatos korrupcióban, folyamatos csalásban élnek, nagyon kevesen gondolják úgy, hogy legalább a kicsi családi fészket óvja meg. Tulajdonképpen az emberi értékek leminősüléséről szól ez a darab, a morális értékekéről elsősorban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 05., vasárnap

Vízkereszt a néphagyományban: „kukorica, disznóláb, ha süt a nap, hosszú lesz a tél”

Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház vízkereszt napján ünnepli Jézus születését. A naphoz számos néphagyomány is kapcsolódik.

Vízkereszt a néphagyományban: „kukorica, disznóláb, ha süt a nap, hosszú lesz a tél”
2025. január 04., szombat

Irodalmi évfordulók 2025-ben: Jókai Mór, Apáczai Csere János, József Attila

A magyar irodalom és a kultúra számos jelentős személyiségének lesz 2025-ben kerek születési vagy elhalálozásai évfordulója. Az irodalmi évfordulók idei ünnepeltjei közt vannak erdélyi alkotók, gondolkodók is.

Irodalmi évfordulók 2025-ben: Jókai Mór, Apáczai Csere János, József Attila
2024. december 30., hétfő

Bécsi koncert: idén is élőben közvetíti a román köztévé január 1-jén

Riccardo Muti olasz karmester 2025. január 1-jén hetedik, és egyben utolsó alkalommal vezényli a bécsi újévi koncertet, amelyet a román köztévé 1-es csatornája is közvetít élőben.

Bécsi koncert: idén is élőben közvetíti a román köztévé január 1-jén
2024. december 30., hétfő

Kivilágos kivirradtig: szilveszteri kabaré a Kolozsvári Magyar Operában

Kétrészes szilveszteri kabarét láthat a közönség a Kolozsvári Magyar Operában.

Kivilágos kivirradtig: szilveszteri kabaré a Kolozsvári Magyar Operában
2024. december 29., vasárnap

Fergeteges szilveszteri mulatság várja a Csináljuk a fesztivált! nézőit a Dunán

Fergeteges szilveszteri mulatság keretében a legnagyobb magyar slágerekkel búcsúztathatják december 31-én 22:50-től az óévet a Duna nézői. A szilveszteri mulatság keretében ..feldobott" Csináljuk a fesztivált! gálaadásában számos zenei műfaj jelentkezik.

Fergeteges szilveszteri mulatság várja a Csináljuk a fesztivált! nézőit a Dunán
2024. december 27., péntek

Művészeit díjazta a kolozsvári magyar színház

Átadta a 2023/2024-es évad művészeti díjait a pénteken tartott évzáró társulati gyűlésen a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Művészeit díjazta a kolozsvári magyar színház
2024. december 26., csütörtök

Karácsony másodnapja Szent István, az első vértanú ünnepe és a népszerű férfinév napja

Karácsony másodnapja Szent István, az első vértanú és az egyik leggyakoribb magyar férfinév napja.

Karácsony másodnapja Szent István, az első vértanú ünnepe és a népszerű férfinév napja
2024. december 23., hétfő

Még idén meglesz a Semmelweis című film tévépremierje: a Duna tűzte műsorára

December 29-én lesz a Semmelweis Ignácról szóló magyar film országos tévépremierje a Dunán – jelentette be a közmédia.

Még idén meglesz a Semmelweis című film tévépremierje: a Duna tűzte műsorára
2024. december 18., szerda

Filmterveket jelentettek be, dokumentumfilm készül Mádl Ferencről és a Szent Korona őreiről is

Dokumentumfilm készül Zalatnay Saroltáról és Mádl Ferencről is. Hét filmterv gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága.

Filmterveket jelentettek be, dokumentumfilm készül Mádl Ferencről és a Szent Korona őreiről is
2024. december 18., szerda

Nagyváradi színház: Debrecennel közös operettelőadás szilveszterkor

A Viktória című operett nyílt próbájával kötötték egybe a nagyváradi Szigligeti Színház évértékelőjét. A nagyváradi színház társulata a debreceni színházzal közösen mutatja be év végén a Viktória című operettet.

Nagyváradi színház: Debrecennel közös operettelőadás szilveszterkor