Piciny túlturizmus Erdélyben: mást is megmutatnának

túlturizmus Nagyszeben

Védenék a túlturizmustól a nagyszebeni Nagypiac teret

Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Sibiu

Nagyszeben történelmi belvárosa a két központi tér túlzsúfoltságától és elüzletiesedésétől, azaz lokális „túlturizmustól”, a megőrzés és a modernizáció közötti egyensúlytalanságtól, valamint a fenntartható mobilitási megoldások hiányától szenved. Legalábbis erre a következtetésre jutott a helyi önkormányzat, amely pályázatot írt ki az egykori szász város szívében található közterületek használatának átszervezéséről és optimalizálásáról szóló tanulmány elkészítésére, a túlturizmus „feloszlatása” céljából.

Krónika

2025. április 26., 18:012025. április 26., 18:01

A turizmus ösztönzése, ugyanakkor a világszerte egyre inkább elterjedő úgynevezett túlturizmus megelőzése érdekében a cél a gazdasági tevékenységek és rendezvények bővítésének ösztönzése az egész központi területen, a „gazdaságilag fejlett és elhagyatott területek” közötti eltérések megszüntetésével párhuzamosan – írja a Turnul Sfatului helyi portál.

Szigorúbban szeretnék szabályozni a teraszoknak szentelt területek kihasználását a vizuális szempontok, a megengedett kereskedelmi tevékenységek típusainak és az új zöldterületek létrehozásának figyelembe vételével, a turizmus és a helyiek élete közötti egyensúly fenntartása mellett.

Az önkormányzat szeretné kiterjeszteni a teljes belvárosra a két legkeresettebb övezet, a Nagypiac és a Kispiac tér vonzerejét, célul tűzve ki egyrészt az említett területek „túlzott kereskedelmi hasznosításának” mérséklését, másrészt az „elhagyott” terek értékesítését.

Ennek érdekében az önkormányzat új teraszszabályzatot javasol, amely a 2009-es, elavult és gyakran megsértett előírást váltaná fel.

Astrid Fodor polgármester bejelentette, hogy egy városrendezésre szakosodott céget bíznak meg egy olyan projekt kidolgozásával, amely növeli a közterületek vonzerejét és javítja a városi komfortot. A szabályzat kidolgozásába bevonják a terasztulajdonosokat is, egy érdekvédelmi szervezet keretében, hogy közös megegyezéssel szülessenek az új intézkedések.

Idéntől különadót vetnek ki a köz- vagy magántulajdonban lévő területeken elhelyezett teraszokra, amelynek mértéke 2 lej/négyzetméter/nap lesz – ez a duplája a világjárvány idején alkalmazottnak.

A beszedett összegek felét a város népszerűsítésére fordítják. Időszakosan lehetőség lesz a szezonális teraszok bővítésére is, feltéve, hogy a szomszédos ingatlanok tulajdonosai vagy bérlői nem nyújtanak be megalapozott panaszt.

Az új szabályzat szigorú rendelkezéseket fog tartalmazni a teraszok esztétikai megjelenéséről és működéséről, beleértve a zenei hangosítás szabályait és a kültéri ételkészítés tilalmát. Ezen intézkedések célja a gazdasági fejlődés és a történelmi belváros kulturális örökségének megőrzése közötti egyensúly biztosítása.

túlturizmus Nagyszeben Galéria

Pillanatnyi „túlturizmus”: nagyszebeni városkép az egyik rendezvényen megtelt Nagypiac térrel

Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Sibiu

A projekt elkészítési jogát elnyerő vállalatnak egy kezdeti elemzési jelentést kell benyújtania, amely tartalmazza a közterületek leltárát és értékelését, a meglévő működési zavarok előzetes diagnózisát és az érdekelt felek elemzését.

Ez magában foglalja a gyalogos- és közúti forgalom elemzését a zsúfolt területek azonosítása érdekében, a fogyatékkal élők hozzáférésének elemzését, valamint a környezeti hatásvizsgálatot: a vizuális és zajszennyezési problémák azonosítása és a növényzet szintjének értékelését.

A második szakaszban nyilvános konzultációkat szerveznek a lakosokkal, kereskedőkkel, turistákkal és civil szervezetekkel, hogy feltárják igényeiket és elvárásaikat. A harmadik szakasz a megoldások és fejlesztési javaslatok meghatározására irányul. A negyedik szakasz a végleges megoldási terv és ajánlások elkészítésére szolgál. A megbízott cég szakemberei végrehajtási tervet készítenek, amely tartalmazza a javasolt változtatások megvalósításához szükséges lépéseket, azok fontossági sorrendjét és költségbecsléseket.

Az ötödik lépés magában foglalja a zárójelentést és a hatóságoknak szóló ajánlásokat, amelyeket „szilárd adatokkal és a javasolt intézkedések végrehajtása melletti érvekkel” kell alátámasztani

– számolt be a Turnulsfatului.ro portál.

Mint ismeretes, Európa számos népszerű turistacélpontján elegük lett a helyieknek a tömegturizmus dominanciájából, a jelenséget magyarul túlturizmusnak nevezik. Ezért sok helyen – Görögországban vagy Tenerife szigetén, de Japánban is – tiltakozó megmozdulásokat szerveztek, Velencében belépti díjas rendszert vezettek be a turistaáradat megfékezésére.

Ugyanakkor Romániában, Erdélyben még nagyon sok minden szükséges az idegenforgalom igazi fellendítéséhez. Nagy Egon, a kolozsvári BBTE Földrajz Karának oktatója a túlturizmuson kívül arról is beszélt a Krónikának, hogy nálunk fejlesztésre szorul a turisztikai marketing, az ellátás színvonala és az infrastruktúra, ki kell építeni az autópálya-alaphálózatot, továbbfejleszteni a kastélyturizmust, folytatni az épített örökség rehabilitációját.

korábban írtuk

Túlturizmus észlelhető Európa számos pontján, nálunk még csak fejlődőben az idegenforgalom
Túlturizmus észlelhető Európa számos pontján, nálunk még csak fejlődőben az idegenforgalom

Míg Európa több pontján is úgynevezett túlturizmus tapasztalható, ami ellen a helyiek tiltakoznak és a hatóságok korlátozásokat vezetnek be, Romániában, Erdélyben még nagyon sok minden szükséges az idegenforgalom igazi fellendítéséhez.

korábban írtuk

Elegük lett a túlturizmusból a barcelonaiaknak, ki akarják kergetni a hömpölygő tömegeket a városból
Elegük lett a túlturizmusból a barcelonaiaknak, ki akarják kergetni a hömpölygő tömegeket a városból

Barcelonában lekergettek turistákat a teraszokról és vízipisztolyokkal támadtak rájuk a helyiek, azt követelve, hogy tűnjenek el a számos híres látványosságot kínáló spanyolországi városból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek

Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Együttműködnek a rendőrséggel a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított szökevényhez közel álló személyek
2025. július 12., szombat

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon

Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Életben tartani a kézi kaszálást – a miniszterelnök-helyettes is kaszált Csíkszentkirályon
2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése