Fotó: Facebook/Kolozsvári Magyar Napok
Antal Imre csángó képzőművész festményeiből, grafikáiból nyílt kiállítás szerdán a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
2017. augusztus 17., 11:142017. augusztus 17., 11:14
2017. augusztus 17., 11:342017. augusztus 17., 11:34
A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) által szervezett kiállítás az 1944-ben született, jelenleg is szülőfalujában, Gyimesfelsőlokon élő művésznek a Németh-Kriza gyűjteményben őrzött műveit mutatja be.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: édesapja, Németh Géza és édesanyja Kriza Judit döntötte el az 1980-as években hogy a család lakásait Antal Imre képeivel díszítik, így a csángó festő alkotásainak jelentős hányada került a Németh-Kriza gyűjteménybe. A műgyűjtő politikus hozzátette:
Művészetéhez kellett a csángó kultúra, de kellett a művész is, aki magaskultúrává tudta átlényegíteni a néphagyományokat.
A kiállításmegnyitót köszöntő Lucian Nastasa-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója kijelentette: nem kell ódzkodni a csángó meghatározástól, ha Antal Imre művészetét szemléljük.
Az igazgató elmondta: már diákkorában személyes élményeket gyűjtött a csángó kultúrából, hiszen a moldvai Szabófalván (Sabaoani) római katolikus közegben végezte középiskolai tanulmányait.
Székely István, az RMDSZ kulturális autonómiatanácsának elnöke Antal Imre művészetének a szakrális jellegét emelte ki. Úgy vélte:
Hóvári János, a MANK főigazgatója arról beszélt a megnyitón, hogy Erdélyből nemcsak évszázadokkal ezelőtt, hanem a 20. században is széthordták az értékeket a szélrózsa minden irányába. Úgy vélte, az erdélyi értékek jelentős hányada Magyarországon, Németországban, Amerikában és Izraelben van, ezért töredékes az erdélyi emlékvilág. Ezért tartotta fontosnak, hogy a MANK immár második évben tudott olyan kiállítást szervezni, amely erdélyi művészek Magyarországon fellelhető képeit hozta vissza Erdélybe.
Antal Imre csángó festő rossz egészségi állapota miatt nem vehetett részt a kiállításmegnyitón.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!