Ambrus Attila, a Viszkis
Elkészült Antal Nimród filmje, A Viszkis első előzetese, amely az interneten látható; a csíkszeredai bankrablóról készült alkotást november 23-án mutatják be a magyarországi mozik.
2017. augusztus 22., 14:482017. augusztus 22., 14:48
2017. augusztus 22., 15:052017. augusztus 22., 15:05
Az egymilliárd forintból készült, 126 perces akciófilmet tavaly forgatta Antal Nimród, aki a nagysikerű, 2003-as Kontroll című alkotást is jegyezte.
– írta az Index.hu. A film főszereplői Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Klem Viktor és Gazsó György, a zenét Yonderboi írta.
Antal Nimród a Kontroll című film sikere óta nem forgatott filmet Magyarországon. Azóta szép pályát futott be Hollywoodban, a világ egyik legsikeresebb rockbandájáról, a Metallicáról forgatott kissé szürreális koncertfilmet, Metallica – Through The Never címmel.
Már 2013-ban azt nyilatkozta, hogy szívesen filmre vinné a Viszkis történetét. A rendező szerint ez a sztori a Kontrollhoz hasonlóan ismét jó lehetőséget ad arra, hogy keveredjenek benne a különböző műfajok:
„Nekem nagyon szimpatikus a pasi, s nem csak azért, mert a dédnagyapám is csíkszeredai volt, hanem azért, mert szépen beszélő, intelligens, jóképű, kulturált ember benyomását keltette az első perctől fogva” – nyilatkozta korábban Antal.
A Viszkis rabló néven elhíresült Ambrus Attila Csíkszeredában született 1967-ben, édesanyja másfél évesen elhagyta, és a nagymamája nevelte 10 éves koráig. 1988-ban szökött át Magyarországra, miután bűnöző életmódja miatt otthon kiközösítették. 1994 és 1999 között közepes jégkorongkapus-karriert futott be, főként az Újpesti TE csapatában.
2002-ben 17 év börtönt szabtak ki rá, azonban jó magaviselete miatt 2012. január 31-én, feltételesen szabadlábra helyezték. Nevét onnan kapta, hogy közvetlenül a rablások előtt, a helyszínekhez közeli kocsmákban 1-2 deci whiskyt ivott. Sajtóhírek szerint az egykori jégkorongozó megnősült, kerámiakészítésből él.
Több száz film, köztük több mint egy tucat magyar alkotás volt látható az elmúlt napokban Kolozsváron. A 24. TIFF magyar kínálatáról, filmforgatásról, fesztiválélményekről Zágoni Bálint főszervezővel és Bántó Csaba operatőrrel beszélgettünk.
A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
szóljon hozzá!