Kultúraformáló erő, világpolgári érzés – Jó évet zárt a Teleki-Bolyai Könyvtár

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Teleki-Bolyai Könyvtár számára a 2014-es év a konkrét mutatókban mérhető növekedés éve volt: majdnem 25 százalékkal nőtt az olvasóterem forgalma és 10 százalékkal volt több a múzeum látogatóinak száma az előző évhez képest. 

Vass Gyopár

2015. január 11., 17:302015. január 11., 17:30

Lázok Klára igazgató szerint mindez annak tudható be, hogy nyitottak a diákság felé, külföldi ösztöndíjasokat fogadtak, másrészt pedig az új programjaiknak köszönhetően a helyiek közül is többen (újra) ellátogattak a Téka múzeumába.

Lázok Klárától megtudtuk, étkezéstörténeti időszakos kiállításuk a látogatók számából ítélve egyike volt az elmúlt évek legsikeresebb tárlatainak. Májusig látogatható első világháborús emlékkiállításuk külön érdekessége az, hogy felhívásuk következtében a marosvásárhelyi és környéki lakosok nagyszámú tárgyi emlék kölcsönadásával gyarapították a kiállítást, hozzájárulva ennek élőbbé tételéhez.

„A kutatók minél teljesebb kiszolgálása érdekében tavaly elkezdtünk egy hosszú távú digitalizálási programot is. Egyrészt nekiláttunk a magyar vonatkozású unikumok digitalizálásának, másrészt a sokat használt, rossz állapotban lévő marosvásárhelyi hírlapgyűjtemény digitalizálásánek láttunk neki” – számolt be.

A könyvtár vezetősége a kutatók, diákok és turisták mellett az elmúlt években a helyieket is igyekezett megszólítani. „Gyerekprogramjainkat tavaly kivittük külső helyszínekre is, mintegy 300 gyereket sikerült elérnünk ekképpen: részt vettünk az Iskola másként programban, illetve karácsonyi kézművesprogramunkkal is népszerűsítettük a Tékát a vásárhelyiek körében. A tavalyi év nagy sikerének számít a könyvtár kultúrtörténeti érdekességeiről szervezett talk-show-szerű előadássorozatunk, a felnőtteknek szóló Beszélő könyvek, melynek látogatószáma folyamatosan 100 körül mozgott” – fogalmazott a könyvtárigazgató.

Mint kifejtette, azért tartja nagyon fontosnak ezt a közönség felé való nyitást, mert ennek az intézménynek kultúraformáló ereje van, amit nem kihasználni mulasztás lenne a 21. század konjunktúrájában. „Maga a gyűjtemény a világ bármelyik fővárosában sem vallana szégyent, és programjaink ezt a világpolgári érzést szeretnék nyújtani minőség és hangulat tekintetében is a vásárhelyieknek” – összegzett Lázok Klára.

A Teleki Téka programjaival részt vett a vásárhelyi könyves, illetve civil rendezvényekben, a magyar kultúra napi felolvasómaratonon, a Civil Vásáron és a Forgatagon, a Múzeumok Éjszakáján, valamint a mikházi középkori fesztiválon. „Lényegesnek tartom azt is, hogy munkatársaink több nemzetközi és hazai régikönyves- illetve könyvtári konferenciába, képzésbe kapcsolódtak be, hisz ez egyrészt újabb együttműködések előtt nyitott utat, másrészt pedig a további szakmai fejlődés biztosítéka” – fogalmazott az igazgató.

Az anyagi háttérről szólva elmondta, a könyvtár fenntartását – számlák, bérek – a megyei tanács fedezi, viszont a felszerelések egy részét, illetve programjaik szinte teljes költségeit mindeddig a Teleki Téka Alapítvány által megpályázott pénzalapokból finanszírozták. Főtámogatójuk a Bethlen Gábor Alap, de minden évben nyernek támogatást a Communitas Alapítványtól és a megyei tanácstól is, illetve a Teleki Téka barátai (magánszemélyek és intézmények) is hozzájárultak működésük sikeressé tételéhez. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 05., csütörtök

Miért csak nők járnak zumbázni? – Erdélyi turnéra indul a Karinthy-gyűrűs humorista

A 2024-ben debütált, a Fejben dől el című önálló estjével indul erdélyi turnéra december 10-től Kőhalmi Zoltán.

Miért csak nők járnak zumbázni? – Erdélyi turnéra indul a Karinthy-gyűrűs humorista
2024. december 05., csütörtök

Külön válogatókat szerveznek a határon túli magyar tehetségek számára a Virtuózok új évadában

Tizedik, jubileumi évadához érkezett 2024/2025-ben a Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató verseny.

Külön válogatókat szerveznek a határon túli magyar tehetségek számára a Virtuózok új évadában
2024. december 04., szerda

Agatha Christie-típusú magyar vígjátékot hoz a Mikulás az erdélyi mozikba

Agatha Christie-típusú krimi érkezik a hét végén az erdélyi mozikba. A Ma este gyilkolunk főbb szerepeit a magyar színészszakma „nagy öregjei”, igazi legendák alakítják – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Agatha Christie-típusú magyar vígjátékot hoz a Mikulás az erdélyi mozikba
2024. december 03., kedd

„Karácsonyi ajándék” a Filmiótól: több száz magyar film ingyenesen elérhető Vízkeresztig

Adventtől Vízkeresztig, azaz december 2. és január 6. között ingyen látható a Filmio kínálatában szereplő összes klasszikus magyar film, több mint 450 alkotás a Meseautótól a Fehérlófián át a Moszkva térig.

„Karácsonyi ajándék” a Filmiótól: több száz magyar film ingyenesen elérhető Vízkeresztig
2024. december 03., kedd

Egyedülálló portréfilmet vetítenek az idén százéves grófnőről a kincses városban

A gróf Bánffy Katalinról szóló, Erdélytől Marokkóig című portréfilmet vetítik a kincses városbeli Művész moziban – közölte Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

Egyedülálló portréfilmet vetítenek az idén százéves grófnőről a kincses városban
2024. december 03., kedd

Kiderült, kik kapják a Látó folyóirat idei nívódíjait

A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége kedden jelentette be, kik kapják az általuk odaítélt nívódíjakat idén.

Kiderült, kik kapják a Látó folyóirat idei nívódíjait
2024. december 02., hétfő

Páskándi-drámából készült előadás ősbemutatójára készül a kolozsvári színház

Páskándi Géza Pornokrácia című, 1990-írt drámájából készülő ősbemutatóra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Páskándi-drámából készült előadás ősbemutatójára készül a kolozsvári színház
2024. december 02., hétfő

Felújítja a képmutató celebvilágról szóló népszerű musicalt a sepsiszentgyörgyi színház

A Tamási Áron Színház társulata ismét műsorára tűzi a tavalyi évadban készült, szilveszteri produkcióként bemutatott Chicago című musical-előadását, melyet márciusban láthatott utoljára a sepsiszentgyörgyi közönség.

Felújítja a képmutató celebvilágról szóló népszerű musicalt a sepsiszentgyörgyi színház
2024. november 30., szombat

Kalligráfia – egy ritka és egzotikus hobbi

Hogyan lesz valakiből kalligráfus? Hol lehet megtanulni az írás művészetét? A kolozsvári Csűrös Réka egy nagyon kevesek által ismert hobbi, egy sajátos világ rejtelmeibe vezetett be.

Kalligráfia – egy ritka és egzotikus hobbi
2024. november 30., szombat

Ingyenes ünnepi bérleteket kínál az először színházba látogatóknak a vásárhelyi társulat

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a közelgő ünnepkör alkalmából Először a színházban címmel indít kampányt mindazok számára, akik eddig a Tompa Miklós Társulat egyetlen előadására sem jutottak el.

Ingyenes ünnepi bérleteket kínál az először színházba látogatóknak a vásárhelyi társulat