Közel húszezren látogatták meg az ország egyetlen szecessziós múzeumát

•  Fotó: Facebook/Casa Darvas-La Roche

Fotó: Facebook/Casa Darvas-La Roche

Több mint 18 000 látogatója volt az elmúlt egy évben a nagyváradi Darvas-háznak, melyben az ország egyetlen szecessziós múzeuma működik. Az uniós pénzből restaurált műemlék épület rendezvényhelyszínként is népszerű.

Pap Melinda

2021. augusztus 23., 21:432021. augusztus 23., 21:43

A múzeumot fenntartó polgármesteri hivatal közleménye szerint az egy évvel ezelőtt megnyitott múzeumot eddig 18 016 személy kereste fel. Ebből 15 623 volt a fizető látogató, míg 717 személy turistaként érkezett a városi önkormányzat által indított ingyenes látogatási program keretében. (A Nagyváradon szállást foglaló turisták ingyen látogathatják az önkormányzati kulturális intézményeket.) Újabb 1675 személy a Múzeumok éjszakáján látogatott el ingyen a szecessziós épületbe.

A románul Darvas–La Roche-házként emlegetett intézményt 2020. augusztus 20-án adták át, miután uniós támogatással helyreállították.

Az áfával együtt 5,7 millió lejbe kerülő kivitelezési munkálatok 2018 januárjában kezdődtek, a kivitelező Constructorul Sălard cég kívül-belül felújította az ingatlant, restauráltatta annak eredeti elemeit, illetve újra cserélte a már használhatatlanokat.

•  Fotó: Facebook/Primăria Oradea Galéria

Fotó: Facebook/Primăria Oradea

A Darvas-ház állandó és ideiglenes kiállítások mellett kulturális, turisztikai és ifjúsági rendezvényeknek is helyt ad. A városvezetés korábban azon reményének adott hangot, hogy a teljes váradi szecessziós belvárost jelképezni hivatott intézmény ötezer turistát vonz majd évente.

A Vágó fivérek, László és József közös tervei alapján az 1900-as évek elején épített szecessziós ingatlant pár éve vásárolta meg az önkormányzat, és szecessziós múzeumot hozott létre benne.

Először 2016 márciusában nyitotta meg kapuit a közönség előtt, majd teljes felújításon esett át, jelenleg a nagyváradi polgárság múlt század eleji életét megidézni hivatott állandó kiállítás működik benne.

•  Fotó: Facebook/Primăria Oradea Galéria

Fotó: Facebook/Primăria Oradea

A háromszintes villa megrendelője Darvas Imre faipari nagyvállalkozó és felesége, Schutz Margit volt, nevét a hátsó bejárat kapuja felett szereplő cégtábláról kapta. Ennek felirata szerint ugyanis az ingatlan nemcsak magánházként szolgált, Darvas és svájci bankár társa, Alfred La Roche közös részvénytársaságának irodái is itt működtek.

Az épület a későbbiekben magánlakásoknak és az azóta csődbe ment Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklub székhelyének is helyet adott.

Az önkormányzat azzal a nem titkolt céllal vásárolta meg a klubszékhely mellé az addig magántulajdonban lévő épületrészt is, hogy uniós támogatással felújítsa, és idegenforgalmi látványosságként kamatoztassa az ingatlant.

korábban írtuk

Időutazás a nagyváradi polgárság bensőséges világába a restaurált szecessziós múzeumban
Időutazás a nagyváradi polgárság bensőséges világába a restaurált szecessziós múzeumban

Európa bármelyik nagyvárosában megállná a helyét az ország egyetlen szecessziós múzeuma, a többéves restaurálási folyamat után újranyitott nagyváradi Darvas-ház. Az eredeti állapotába visszaállított, korhűen berendezett műemlék épület legapróbb részleteiben mutatja be a nagyváradi polgárság élet

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében
2025. június 27., péntek

Az eltűnt bőrönd és a megtalált írói hang – Lars Saabye Christensen norvég író Kolozsváron

Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.

Az eltűnt bőrönd és a megtalált írói hang – Lars Saabye Christensen norvég író Kolozsváron