A rendező munkáival korábban csupán az általa vezetett sepsiszentgyörgyi társulat előadásában találkozhattak a szatmári nézők (legutóbb a VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon), a Harag György Társulattal azonban először dolgozik együtt.

Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat művészeti igazgatója az idei színiévad harmadik bemutatója kapcsán elmondta, nagyon örül, hogy Bocsárdi László elfogadta a meghívását, és a szatmári közönség is megismerheti azt sajátos, kortárs és a német színházzal rokonítható színpadi nyelvet, amelyben ez a rendkívüli jelentőségű színházi mester alkot.

„Az idei évad talán legfontosabb előadása ez a Shakespeare-bemutató, amely számunkra túlzás nélkül színháztörténeti jelentőségű pillanat is, hiszen a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad valahogy úgy suhant el felettünk, hogy nem találkozhattunk, nem dolgozhattunk együtt a kortárs romániai és egyben a kortárs magyar színjátszás e kiemelkedő jelentőségű rendezőjével\" – fogalmazott a bemutatót beharangozó sajtóbeszélgetésen a társulatvezető.

A Shakespeare-szöveg kortárs színházi olvasata

Bocsárdi László rendező kifejtette, hogy egy új társulattal megismerkedni mindig kockázatos és izgalmas szakmai kaland, amelynek fontos tétje van, és ezáltal új energiát is adhat az alkotásnak. Fontos „tét\" az is, hogy egy valamelyest rögzült ízlésű közönség mennyire nyitott az új formákra és új impulzusokra, vagy mennyire táplálkozik előítéletekből és elvárásokból a színházzal kapcsolatban. Ebből a szempontból – mint mondta – izgalommal és kíváncsisággal várja a szatmári közönséggel való találkozást. Mint kifejtette, ő olyan színházat igyekszik csinálni, amelyet eredeti közegéből kiemelve, néhány száz kilométerrel nyugatabbra is érvényesnek tekintenének. „A cél, hogy Berlinben is érvényesnek mondható előadást hozzunk létre, és ha az ilyen magasra helyezett mércével kijelölt céloknak akár csak a felét is elértük, már nyertünk\" – véli a rendező.

Az előadás szövegkönyve kapcsán a rendező elmondta, hogy a Benedek Zsolt által teljes egészében újrafordított Shakespeare-szöveg nagyon jó alap volt, hiszen rengeteg lehetőséget kínál, teret ad a kortárs színházi olvasatnak is. \"A kissé romantikusnak ható közép-keleteurópai Shakespeare-olvasatok és az ezekből fogant fordítások kapcsán az angolok gyakran épp arra világítanak rá, hogy időnként kiölik Shakespeare-nek a költészet dimenzióján túl mindig erősen jelen levő nyers, néha már-már durvának tűnő rétegét, azt a vadságot és erőt, ami a líraisággal egyszerre jellemzi, és amely olyan tág teret biztosít a kortárs ízlésű megfogalmazásoknak\" – részletezte Bocsárdi. A rendező szerint az előadás látványvilága hangsúlyosan a jelent idézi fel (de nem ábrázolja), azt emeli ki, hogy Shakespeare mennyire kortársunk és milyen mélyen érvényes napjainkban is, teszi ezt egy rossz értelemben vett „múzeumszínházi\" tradíció felkínálása helyett.

Benedek Zsolt fordító-dramaturg elmondása szerint az előadás szövege nemhogy átirat-jellegű volna, épp ellenkezőleg: nagyon közel van az eredeti dráma struktúrájához, és a magyar változat igyekszik megőrizni a szerző által szándékolt többpólusosságot, több jelentésréteget. Mint mondta, a rendezővel egyetértésben meggyőződésük volt, hogy ez a darab sokkal többrétű, mint elsőre tűnik, és ezt a többrétűséget sokszor mintha a fordítás is elnyomná valamelyest. Az eredeti szöveg szerinte ezt a vélekedésüket támasztotta alá, ennek jegyében pedig leginkább a szöveg többrétűségének átültetése, érzékeltetése és a mai nyelvhasználathoz való közelítése volt a legfontosabb feladat a számára.

Kerülni a túldíszítettséget

Kiss Zsuzsanna jelmeztervező az előadás látványvilágával kapcsolatban kifejtette, a jelmezek a mai kor divatja szerint készültek, különböző korok, kultúrák és stílusok elemeit ötvözik. Mint mondta, szó sincs korjelmezről, vagy historizáló pozícióról, egy döntően kortárs szemlélet és ízlésvilág megjelenítése volt a cél. Meglepő és színes ez a jelmezvilág, amelyet reményei szerint a néző szeretettel és kíváncsisággal közeledve úgy csomagol majd ki a maga számára, mint egy ajándéknak szánt meglepetést. Ő maga mindenképpen így gondol rá.

Bocsárdi László már évek óta dolgozik ugyanazzal a stabil alkotócsapattal, amely a szatmári előadás létrehozásán is munkálkodott. A Tévedések vígjátéka díszletét Bartha József UNITER-díjas tervező, vizuális művész, egyetemi tanár készítette, akinek díszleteiről távollétében a rendező mondott néhány szót a sajtó képviselőinek. Mint elhangzott, a díszlet kerüli a túldíszítettséget, minden olyan tárgyat, amin a szem fölöslegesen időzhet, „megpihenhet\", letisztultságában a színészekre koncentrálja a figyelmet és a befogadói energiát. Jellegében felidéz egy tévé- vagy filmstúdió hangulatát is, amely az előadás kicsit „filmes\" jellegű szerkesztésmódját, koncepcióját is hivatott kihangsúlyozni.

A produkció fényterveit Bányai Tamás Jászai-díjas fénytervező készítette, zenéjét pedig a szatmári nézők számára néhány évaddal ezelőtt még színészként bemutatkozó fiatal zeneszerző, Boros Csaba komponálta. A szatmári előadás színrevitelekor rendezőasszisztensként Poszet Nándor, díszlettervező-asszisztensként Fornvald Gréti, jelmeztervező-asszisztensként Szabó Anna, ügyelőként Fábry Zoltán, súgóként Nagy Anikó dolgozott.

Szereplők: Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila m. v., Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Kovács Nikolett, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Balogh Géza, Budai József, Peleș Marco Roberto.